Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 796.

 

A hegyvidéki vaddisznó-felszabadítás nagy pillanata

 

 
 
A XII. kerület erdeiben a napokban történelmi esemény zajlott le: két bátor éjjeli forradalmár felszabadította a ketrecbe zárt vaddisznókat. A szabadság lángja fellobbant, a vasajtó kinyílt, és tíz darab, körülbelül fél tonnányi össztömegű erdei földmunkagép visszatért a természetbe. Pontosabban a legközelebbi kertekbe.
 
A modern városi állatvédő ugyanis különleges faj. A természetet leginkább Instagramról ismeri, de erkölcsi magabiztossága vetekszik egy középkori inkvizítoréval. Számára a vaddisznó nem egy agresszív, mindenevő, több mázsás állat, amely átgázol kerteken, nem fél se Istentől, se embertől, hanem egy félreértett erdei filozófus, akit a gonosz emberiség ketrecekbe zár.
 
A valóság persze kevésbé lírai. A vaddisznó egy mozgó rotációs kapa, amelynek hobbija a gyep felszántása és a kerítések pusztán ajánlásként való értelmezése pusztán. De ez a rész valahogy mindig kimarad az állatvédői brosúrákból.
Így történhet meg az is, hogy a vadvegán igazságosztók az éj leple alatt kiszabadítanak tíz vaddisznót, majd elégedetten hazamennek zabtejet inni, szigorúan bambusz szívószállal, miközben a disznók éppen egy játszótér melletti tujafalat alakítanak át modern tájépítészeti installációvá.
 
A mű-állatvédő gondolkodása nagyjából így néz ki:
 
  • Ha a vaddisznó feltúrja a kertet, az a természet.
  • Ha valaki megpróbálja kezelni a problémát, az állatkínzás.
  • Ha a vaddisznó a gyerekjátszótér mellett jelenik meg, az a biodiverzitás.
 
És ha mindezek után valaki megkérdezi, hogy mi lenne a megoldás, akkor jön a klasszikus városi természetfilozófia: Csak hagyni kell őket élni, túlszaporodni és garázdálkodni.
 
Ez általában addig működik, amíg a vaddisznó nem az ő kertjében él. Mert a radikális állatvédő egy dologban következetes, ez pedig az, hogy a természet védelme mindig más udvarában történjen.
 
A vaddisznó pedig hálás ezért a támogatásért. Tegnap este például három rózsabokrot és egy automata öntözőrendszert is felszabadított az emberi elnyomás alól, és két napja a gyerekek szorgalmasan tanulnak otthon, mert a játszótér közelébe se mernek menni.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...