Van az a furcsa ország, ahol minden borzalmas. Legalábbis elmondás alapján. Itt létezik egyfajta kollektív panaszmúzeum, ahol a nemzeti sport nem a foci, hanem a „minden szar” című végtelenített performansz.
Ebben az országban például úgy szenvednek az emberek, hogy közben felveszik a 8 milliós babavárót, várják a 880 ezres adóvisszatérítést, a gyerek ingyen tankönyvből tanul, jó esetben ingyen eszik, a tetőn napelem dolgozik csendben, mint egy túlbuzgó svájci óra, a házat CSOK-ból vették, a nagymama pedig stratégiai tartalékként begyűjti a 13. meg a 14. havi nyugdíjat, ha épp kiosztják.
A gyerek közben megszületik egy kis állami indulótőkével a zsebében, mint egy miniatűr befektetési alap, majd amikor felnő, még ki is veszi, és ha jönnek a tesók, anya nem fizet adót. Jogosítvány? Ajándék. Adó? Kíméletes verzió 25 éves korig. Fizetés? Olykor több, mint azoké, akik már akkor dolgoztak, amikor még a floppy volt a csúcstechnológia.
És mindeközben nincs migránspara, nincs drogos zombiapokalipszis az utcán, ellenben van romkocsma, ahol esténként úgy gyűlnek össze a fiatalok, mintha valami titkos, jól finanszírozott boldogságkísérlet résztvevői lennének. Hétvégén a plázák zsúfoltak, a parkolókban pedig olyan autók állnak, amik láttán a ’90-es években még a posztereket is irigykedve néztük.
És mégis. Valahogy minden rossz.
Mintha ez az egész egy különös paradoxon lenne: minél több a kézzelfogható előny, annál hangosabb a hiányérzet. Mint amikor valaki egy rogyásig pakolt svédasztal mellett áll, tányérral a kezében, és közli, hogy nincs itt semmi ennivaló, majd közben harmadszor szed a lazacból és a kaviárból-
Talán nem az a kérdés, hogy mi van, hanem hogy mit kezdünk vele. Mert ha az ember már azt sem tudja, mit kezdjen a jóval, akkor tényleg van egy halvány, ironikus árnyék a történet fölött.
Van egy világ, ahol a jólét unalmassá válik, a lehetőség megszokottá, az előny pedig alapnak számít. És itt kezdődik az igazi luxus: panaszkodni kell. Mert most éppen az a trend a TikTokon.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése