Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 811.

 

A lájkok köztársasága

 
 

 
 
Valaha az emberek az életet években mérték. Aztán jöttek a fizikusok, és másodpercekben, a közgazdászok pénzben, a filozófusok pedig értelmet kerestek benne.
 
Majd megérkezett a modern politika, és végre megszületett az igazi mértékegység: a lájk. 👍
A tiszás univerzumban minden számszerűsíthető. Nem az számít, hogy mi történik, hanem hogy hányan nyomtak rá a kis kék hüvelykujjra.
 
Ha egy poszt kap ezer lájkot, az már majdnem egy kisebb történelmi esemény, ha tizenkétezret, akkor az gyakorlatilag népszavazás.
 
A módszer elegáns, egyszerű, szinte matematikai. A világ bonyolult kérdései így szépen leegyszerűsödnek.
 
GDP? Lájkban mérjük. Kormányzati teljesítmény? Lájkban mérjük. Valóság? Szintén lájkban mérjük. Ha egy poszt sok lájkot kap, akkor igaz. Ha kevés lájkot kap, akkor propaganda.
 
A matematika tehát működik. Csak egy apró szépséghibája van: a közösségi médiában a lájk nem vélemény, hanem reflex. Körülbelül olyan, mint amikor a galamb rászáll egy szoborra, de tudjuk, hogy a szobor ettől még nem lesz miniszterelnök.
 
Ám a lájkok köztársaságában ez nem zavar senkit. Ott a politika már nem vitákból áll, hanem reakciógombokból. És így született meg a modern demokrácia legújabb formája: a hüvelykujj-demokrácia. 👍

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...