Agymenés 801.

 

A szekta és a valóság rövid találkozása

 

 

 

 

Van az a fajta sötétség, amikor az ember lekapcsolja a villanyt, és van az a sötétség, amikor valaki gondolkodni sem hajlandó. Az utóbbi mostanában mintha egész politikai táborok fölé borulna, mint valami intellektuális áramszünet.

 

A Tisza-szekta lelkes hívei például olyan elszántsággal képesek megtagadni a valóságot, hogy az már szinte tudományos érdeklődésre tarthatna számot. Ha a szektavezér azt mondja, hogy fekete az fehér, akkor a kommentmezőkben azonnal megindul a kreatív színelmélet, miszerint valójában a fehér is fekete, csak más megvilágításban, és különben is, aki ezt nem érti, az biztosan orbánista és fideszbérenc.

 

A jelenség különösen akkor látványos, amikor mindenki hirtelen mindenhez is ért.

 

Egyik nap geopolitikai szakértők születnek a Facebook-kommentekben, másnap hadtörténészek, harmadnap pedig erkölcsfilozófusok, avagy éppen a genfi egyezményt fejtegetik, összekeverve a GDPR-ral. Ha kell, forradalmi hevületben már akasztófát is vizionálnak, rajta regnáló politikussal. A politikai vita így egyre inkább hasonlít egy középkori piactérre, ahol a hangerő számít a legfontosabb érvnek.

 

A legszebb fordulat mégis az, amikor az egykori vadmagyar ex-Jobbikosok új megvilágosodásuk hevében már ott tartanak, hogy a hazahozott ukrán–magyar hadifoglyokat is visszaküldenék a frontra megdögleni, mert úgyis csak a kampány miatt mentették ki őket. Valahogy így néz ki az ideológiai evolúció szerintük: tegnap még „mindent a magyarokért”, ma pedig „mindent a kommentmező és a vezír kedvéért”.

 

A demokrácia alapja elvileg a vita. Az a fajta vita, ahol a felek néha még a tényekkel is találkoznak. Amikor viszont a valóság már csak opcionális tartozék, a gondolkodás pedig felesleges luxus, akkor a politikai közösség lassan szektává alakul. És ilyenkor jön az a pont, amikor az ember ráeszmél, hogy szektás agyhalottakkal vitatkozni nagyjából annyi értelme van, mint sakkot játszani egy galambbal. Felborítja a bábukat, rászáll a táblára, majd büszkén körbejár, mintha megnyerte volna a partit, sőt, jó vezíre mintájára még oda is szarik egyet. Mert aki már előre tudja, hogy mindenhez jobban ért, annak a tények csak zavaró kellékek a saját igazságának elcseszett színházában.