A magyar közélet mostanra olyan lett, mint egy kissé túlzsúfolt spájz, ahol az ember már nem is tudja, mi mikor került be, csak azt látja, hogy valaki mindig zörög odabent. Régen egyszerűbb volt a helyzet: kinyitottuk az ajtót, és ott álltak az oroszok, rendesen felcímkézve, mint egy gondosan elrakott savanyúság. Tudtuk, hova nyúljunk, kit kell okolni, ki miatt lett savanyú a levegő.
Most viszont mintha valaki éjjel átrendezte volna a polcokat. Az oroszok maradtak, természetesen, hiszen egy rendes spájzból nem lehet csak úgy kipakolni őket. De melléjük szépen beálltak a globalisták is, diszkréten, zakóban, jegyzetfüzettel, mintha csak egy konferenciáról tévedtek volna ide. Nem hangoskodnak, nem csapkodják az ajtót, csak jelen vannak, ami valamiért még nyugtalanítóbb.
A Panyi–Szijjártó-ügy ebben a díszletben már nem is botrány, inkább egy különös kamaradarab, ahol minden szereplő egyszerre megfigyelő és megfigyelt. Valaki figyel valakit, aki kapcsolatban áll valakikkel, akikről közben kiderül, hogy talán egészen mások, mint aminek látszanak. Az egész olyan, mint amikor az ember próbálja visszakövetni, ki ette meg az utolsó szelet rántott húst, de közben rájön, hogy mindenki gyanús, még az is, aki sütötte.
És miközben ez zajlik, a narratívák szinte észrevétlenül cserélnek helyet. Ugyanazok a mondatok hangzanak el, csak más nevekkel. Ami tegnap még az egyik oldal bűne volt, ma a másik oldalon válik bizonyítékká. A szereplők jönnek-mennek, de a szövegkönyv makacsul ugyanaz marad, mintha valaki elfelejtette volna átírni, csak a szereposztást frissítette.
Az igazi kérdés így már nem az, hogy ki van a spájzban, mert lassan már mindenki ott van. Az oroszok, a globalisták, a szakértők, a megmondóemberek, sőt néha még a józan ész is, bár ő általában a hátsó polcon kap helyet, egy lekvárosüveg mögött, nehogy főszerepet kapjon. Inkább az a kérdés, ki ragasztja rá a címkéket ezekre a befőttekre, mert attól függően, hogy mi van az üvegre írva, ugyanaz a tartalom lehet fenyegetés vagy védelem, hazaárulás vagy hazafiság.
Az ember pedig ott áll a spájz ajtajában, kicsit hunyorogva, kanállal a kezében, és próbál eligazodni. Nem abban, hogy mi van bent, hanem abban, hogy éppen mit mondanak róla.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése