Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 818.

 

A nemzetközi politikában időről időre felbukkan egy különös jelenség: azok kezdenek aggódni más országok demokratikus működése miatt, akiknek a saját rendszerük körül finoman szólva is akadnak kérdőjelek.
 
 

 
 
Az ukrán külügyminisztérium most a magyarországi választások tisztasága miatt fejezte ki aggodalmát, sőt, megfigyelők küldését is felvetette. Első hallásra ez akár a nemzetközi együttműködés egy szokásos formája is lehetne, ám a probléma inkább az időzítésben és a kontextusban rejlik.
 
Ukrajnában ugyanis a háborús helyzet miatt évek óta nem tartottak választásokat. Ez önmagában még magyarázható rendkívüli körülményekkel. A kérdés inkább az, hogy egy ilyen helyzetben lévő állam mennyire hiteles, amikor más ország demokratikus működését kívánja ellenőrizni vagy minősíteni.
 
Ez nem feltétlenül rosszindulat kérdése, sokkal inkább politikai logika. A nemzetközi térben a „demokrácia” gyakran nem pusztán érték, hanem eszköz is. Egyfajta nyelv, amelyen keresztül pozíciókat lehet építeni, szövetségeket erősíteni vagy éppen nyomást gyakorolni. És hát - valljuk be - a "demokrácia" kiváló export-eszköz sok hatalom számára.
 
A magyar választásokkal kapcsolatos előzetes kételyek megfogalmazása így könnyen értelmezhető egy szélesebb politikai kommunikáció részeként. Nem feltétlenül a választások tényleges lebonyolításáról szól, hanem arról, hogy ki milyen narratívát próbál előre rögzíteni.
 
Az ilyen helyzetekben mindig érdemes egy lépést hátralépni. Nem csak azt nézni, ki mit mond, hanem azt is, hogy milyen helyzetből mondja.
 
Mert a demokrácia iránti aggodalom önmagában nem probléma. Sőt, szükséges. De amikor az aggodalom hitelessége kérdésessé válik, akkor már nem a demokrácia védelméről, hanem politikai szerepjátékról beszélünk. És ebben a szerepjátékban a legfontosabb kérdés végül mégis az marad: ki mondja, és miért.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...