Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 810.

 

Van egy különös jelenség a modern világban. A kutya már régen nem kutya, a kutya ma gyerek. Sőt, néha több is annál: szőrös, négy lábon járó, prémium kategóriás családtag.
 


 
 
 
A klasszikus kutyatartás valahogy úgy nézett ki, hogy az állat kapott egy nevet, egy tál ételt, és ha nagyon jól viselkedett, akkor néha egy csontot. Ma viszont a kutyák egy része olyan életet él, amelyet egy középkori gróf is megirigyelne. Van saját ruhatáruk, ünnepi menüjük, külön születésnapi tortájuk, és természetesen rendszeres wellness-programjuk. Az arany középút pedig mintha ismeretlen fogalom lenne.
 
Mert itt lép be a gyerekpótlék-jelenség. A modern kutyagazdi nem egyszerűen gazda. Ő szülő. A kutya pedig „a kisfiam”, „a kislányom”, „a babám”. Nem eszik, hanem „ebédel”. Nem sétál, hanem „kirándul”. Nem vakarózik, hanem „érzékeny a bőre”.
 
Így történhet meg az a nyelvi varázslat is, amikor egy Facebook-komment első olvasásra úgy hangzik, mintha egy csecsemőgondozási fórumról származna: „Én baba bodyt adtam rá, azokat váltogattam.”
 
Az ember ilyenkor megáll egy pillanatra, és próbálja elképzelni a jelenetet: egy újszülött fekszik a kiságyban, majd kiderül, hogy nem baba van ott, hanem egy tacskó.
 
A másik klasszikus mondat: „Nem kell őket az ágyra felengedni, gumibugyit is lehet rájuk tenni.” A kutyamami és kutyapapi ekkor már azonnal felkocolna, vért kíván, de legalábbis mentőt hívna. 
 
Persze mindez valahol érthető. A kutya hűséges, nem vitatkozik, nem kér zsebpénzt, és soha nem mondja azt, hogy „anya, ez ciki”. Cserébe boldogan fogadja a babaruhát, a monogramos takarót és a karácsonyi családi fotón is nyugisan pózol.
 
Az ember néha már azt várja, mikor jelenik meg az első komment: „A mi kisfiunk most kezdte az ovit, bár még csak három hónapos és ugat.”
 
És ha valaki finoman megjegyzi, hogy talán mégiscsak egy kutyáról van szó, a válasz rendszerint az: „Ő nem kutya, ő családtag.”
 
A világ tehát változik. Régen az ember sétáltatta a kutyát. Ma a kutya jár babaruhában, a gazda pedig büszkén posztolja: „A kislányom ma először evett lazacos bio menüt.”
És ilyenkor azért néha nehéz eldönteni, hogy az evolúció melyik irányba halad.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...