Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 824.

 

Ebédmeghívás a "Párhuzamos Hallgatások" országában

 
 

 
Helyszín: Egy eldugott pesti bisztró, ahol az asztalok alatt több a mágnes, mint egy roncstelepen.
 
Szereplők: „A” Politikus és „B” Politikus.
 
A: – Szia, köszi, hogy eljöttél! Figyelj, beszélnünk kellene a kampányról. Mármint úgy értem, tényleg beszélnünk. (Közelebb hajol a másik zakóhajtókájához, és belekiabálja: – REMÉLEM, JÓ A VÉTEL, SRÁCOK!)
B: – Persze, figyelek. Bár a Második Ember már tájékoztatott reggel, hogy te ma tájékoztatni fogsz engem arról, amiről ő már tegnap lehallgatott téged. Úgyhogy tulajdonképpen már tudom, mit fogsz mondani, mielőtt a diktafonod elindulna.
A: – Ja, az a felvétel? Azt felejtsd el. Én is lehallgattam őt, amikor téged tájékoztatott, és kiderült, hogy őt is lehallgatta a Pártelnök Barátnője, aki viszont tőlem tudta meg, hogy a Pártelnök éppen őt hallgatja le. Szóval a tájékoztatásod, nos, az már eleve dezinformáció volt.
B: (Sóhajt, és kivesz egy elemet a sószóróból) – Értem. Akkor most mi van? Ki hallgat kit ebben a pillanatban?
A: – Nézd, jelenleg én lehallgatlak téged a mobilommal, te valószínűleg a tolladdal engem, a pincér pedig – aki valójában a Második Ember unokaöccse – mindkettőnket a tálcával. De ne aggódj, a Pártelnök éppen most hallgatja vissza azt a felvételt, amit te készítettél rólam tegnap, miközben én őt hallgattam le a fürdőszobában.
B: – Várj, akkor ha én most azt mondom, hogy „Kérek egy gulyást”, azt hányan rögzítik?
A: – Hivatalosan négyen. De ha a Barátnő is bekapcsolta a távoli elérést, akkor öten. Viszont ha a gulyásban is van egy mikrofon – ami a Tisza Pártnál alapfelszereltség –, akkor a konyha is tudni fogja, hogy ízlik-e.
B: – Hihetetlen. Itt nálunk a „hallgatlak” szó nem figyelmet jelent, hanem technikai ellenőrzést.
A: – Pontosan. Na, rendeljünk! De csak suttogva. Nem akarom, hogy a Második Ember holnap reggel azzal ébresszen, hogy túl sok tejfölt kértem a levesbe, mert a Pártelnök szerint az nem elég puritán.
B: – Jó. De előbb hadd tájékoztassalak: tudom, hogy lehallgatsz. És tudom, hogy te is tudod, hogy én tudom.
A: – Köszönöm a tájékoztatást. Felvettem. Mehet a közösbe!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...