Agymenés 820.

 

Van ez az új magyar politikai rituálé. Nem kell hozzá urna, kampánycsend vagy program. Elég egy kommentmező és egy idegállapot. A neve: „szavazás dühből”.

 

 

A szabály egyszerű. Nem azt nézed, kire szavazol, hanem azt, kit akarsz idegesíteni vele. Mint amikor a szomszéd flexel vasárnap reggel, te meg válaszul fűnyíróval állsz neki délután. Nem praktikus, de lelki egyensúlyt ad.

 

Mostanában egyre többen játsszák ezt a játékot. Balos ismerős, aki életében először Fideszre húzná az ikszet. Nem, nem tért meg. Nem lett hirtelen rajongó. Egyszerűen csak elege lett. Mint amikor nem azért mész át másik boltba, mert ott jobb a kenyér, hanem mert az előző helyen rád szóltak, hogy csupasz kézzel veszed le a polcról.

 

És hát ott vannak a kommenthuszárok. A digitális inkvizíció. A modern kor „kussolj”-lovagjai, akik minden eltérő véleményt úgy kezelnek, mint egy rendszerhibát, amit azonnal ki kell javítani. Lehetőleg caps lockkal és anyázással.

 

A logika valahogy így néz ki:

– Nem értesz egyet?

– Akkor hazaáruló vagy.

– De tényleg, gondolkodjunk…

– KUSS.

 

És ilyenkor történik meg a csoda. Az ember, aki eddig nem akart a Fideszre szavazni, hirtelen azon kapja magát, hogy belül megszólal egy kisördög:

„Tudod mit? Akkor csak azért is.”

 

Ez nem politikai meggyőződés. Ez a „na majd most megmutatom” szavazás. A demokrácia hisztis verziója. Olyan, mint amikor a gyerek nem azért eszi meg a brokkolit, mert szereti, hanem mert a testvére utálja.

 

Közben a táborok ünnepelnek. Előre. Nagyon előre. Már megy a virtuális pezsgőbontás, zászlólengetés, győzelmi beszéd gyakorlása a tükör előtt. A medve még az erdőben vakarózik, de a bőréből már három kabát és egy szőnyeg is készen van fejben.

Csak van egy apró hiba a képletben. A medve néha visszavakar.

 

Mert miközben megy a nagy győzelmi hangulat, aközben szépen, csendben, sértetten és dühösen emberek fordulnak el. Nem azért, mert meggyőzték őket, hanem mert elegük lett abból, ahogyan beszélnek velük.

 

És így születik meg a modern magyar paradoxon: nem a program nyer, nem a vízió nyer, hanem az, akinek kevesebb idegesítő kommentelője van.

 

Április 13-án pedig lehet majd meglepődni azon, hogy ez most győzelmi ünnep, vagy egy egészen jól sikerült politikai önsorsrontás évfordulója.