Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 594.

Az anyaság influenszere


 

Ő az, aki már a szülőszobáról is posztol: „Ne aggódjatok, mindjárt megérkezik a kis csoda! 💖 #kismama #áldottállapot #vajúdás” — mellé egy kicsit megrázott, de gondosan filterezett fotó, amin a háttérben a szülésznő próbálja nem eldobni a telefont.
 
Ő az, aki szerint minden pillanat megosztandó emlék: az első ultrahang („#őmármostisgyönyörű”), az első fürdés („#apacsinálta”), az első kaki („#anyatigris #valódiélet”).
 
A gyerek élete úgy kezdődik, hogy még a levegőt sem szívta be, de már van saját hashtagje.
 
Minden nap új fotó: „Ma először fordult meg!”, „Ma először ette meg a pürét!”, „Ma először pislogott kétszer egymás után!”
 
A család, a barátok és a fél internet is pontosan tudja, mikor jön a kisbaba fogzása, mikor aludt át éjjel, és melyik keksz a kedvence.
 
A gyereknek talán már nem is élete, hanem tartalomnaptára van.
 
Az anya pedig közben minden képet úgy állít be, mintha egy IKEA-katalógusból szökött volna: steril fehér fal, harmonizáló párnák, mosolygós baba.
 
Csak a szem alatti karikák hiányoznak – azokat kiretusálja.
„Nehéz, de megéri 💕” – írja, miközben a kommentek között ott a szentháromság:
„Te vagy a legjobb anya!”
„Ezt hogy csinálod mindig ilyen nyugodtan?”
„Példakép vagy!”
 
És ő boldog, mert a világ elhitte, hogy minden rendben.
 
Miközben a valóságban a konyhában épp kifutott a tej, a baba sír, a férj meg a telefonját nyomkodja, nehogy véletlenül szerepeljen a háttérben.
 
A gyerek nő, és már tud beszélni: „Anya, ne fotózz!” – de anya már nem tud másképp szeretni, csak megosztani.
 
A szeretet nála közösségi műfaj: lájkokban mérik, kommentekben dicsérik, algoritmus szentesíti.
 
Ha majd tizenéves lesz a gyerek, és rátalál a régi posztokra, talán megkérdezi:
„Anya, miért kellett mindenkinek látnia, mikor biliztem először?”
De anya csak mosolyogni fog: „Jaj, hát aranyos voltál! Nézd, 426 lájk!”
 
Ő az anyaság influenszere, az önigazolás királynője, aki sosem fárad bele, hogy bebizonyítsa: ő nem csak anya — ő tartalomgyártó is.
 
A gyereke gyerekkora? Egy gondosan szerkesztett, jól bevilágított, tökéletesen szűrt digitális emlékkönyv, amelyben egy dolog hiányzik: a gyerek magánélete.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...