Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 593.

 

A Tisza torkolatánál kiszivárgott adatfolyam

 
 

Hát kérem, megtörtént a lehetetlen: nem a víz árad, hanem az adat. Kiszivárgott, mint a rosszul zárt csap – csak ez nem a konyhában történt, hanem a nemzeti megváltás legújabb platformján. A támogatóink adatai kikerültek, de természetesen nem azért, mert bénák voltunk, hanem mert az oroszok. Igen, ők. 
 
Akiknek valószínűleg épp most ért rá a teljes kiberegimentjük, hogy a Tisza Párt Google-táblázataiban turkáljanak.
 
Mert tudjuk: Moszkvában a legfontosabb stratégiai cél az, hogy megtudják, hányan küldtek tízezer forintot egy tiszavirág-mintás pólóért. A Kreml térképei tele vannak piros pöttyökkel, ahol „támogató: Lajos, 5000 Ft” szerepel.
 
A titkosszolgálatok persze tehetetlenek. Bár mindent tudnak, és mindenhol ott vannak, valahogy pont ott nem voltak, ahol a jelszó „123Tisza!” volt. Pedig akár meg is védhettek volna minket – ha nem lennének épp elfoglalva azzal, hogy a miniszterelnök információforrásait őrizzék. Na de azt se nagyon tudják megvédeni, mert én tudom, hogy épp most adtak át neki egy nagymintás kutatást, amiben mi Andrássy útnyi hosszal vezetünk. Legalább. Igen, úgy vezetünk, hogy a mezőny többi tagja még a rajtkockát sem látja.
 
Szóval ha bárki bármit mondana a jelöltjeinkről – nos, ne tegye. Mert csak én mondhatok bármit is. Nem azért, mert 106 sincsen meg, nemhogy 318, hanem mert… az oroszok. Azok már megint a spájzban vannak.
 
És miközben a Tisza folyik tovább, mi állunk benne bokáig, laptopostul, jelszavastul, magyarázkodva, hogy nem hibáztunk – csak épp túl fontosak lettünk a világpolitika számára. Hiszen a világbéke kulcsa, mint tudjuk, nem Washingtonban, nem Brüsszelben, hanem egy magyar Excel-táblában lapul, valahol a „Támogatók_2025_végleges_végleges2.xlsx” név alatt.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...