Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 623.

Ez a mi nemzeti sportunk: a politikadrukker-liga


 

Van ország, ahol a foci a vallás, van, ahol a rögbi. Nálunk? A politikadrukkolás. Az igazi magyar Premier League, ahol a szurkolók olyan szakmai mélységgel vitatják meg az eseményeket, hogy Guardiola is felhívná őket tanácsért, ha nem félne, hogy rárivallnak: „te melyik oldalnak tapsolsz, hm?”
 
A politikadrukker-liga igazi csúcspillanatai akkor jönnek el, amikor valaki véletlenül megpróbálja felhozni a tényt, hogy esetleg… nem minden fekete vagy fehér. Ez a pálya szélén azonnal piros lapot ér, plusz három meccses eltiltást a családi WhatsApp-csoportból.
 
A csapatok felállása évek óta változatlan: 4-4-2 helyett 0-0-∞, hiszen itt senki sem támad, mindenki csak védekezik. A szurkolók pedig teljes átéléssel kiabálnak be a pályára, miközben két oldalról ugyanazt a labdát próbálják elmagyarázni egymásnak. „Az a miénk!” „Nem, az a miénk!” A labda meg közben magától gurul tovább, mert már régóta senki sem figyel rá.
 
A liga különlegessége, hogy itt nincsenek békés nézők, csak potenciális szakértők, akik már a második sör után országos politikai stratégákká válnak, és négy perc alatt megoldanák a világ összes baját, ha hagynák őket. De nem hagyják, és ez az igazi nemzeti tragédia, nem Trianon.
 
A szezon sosem ér véget, hiszen minden napra jut egy újabb „meccs”. Hol az infláció az ellenfél, hol egy rendelet, hol a béke vs háború, hol a klímakatasztrófa, hol egy félmondat a tévében. A drukkernek mindegy — ő akkor is drukker marad, a meccs után pedig elégedetten dől hátra: „Na, ezt megnyertük.” És az eredmény? Senki sem tudja. De a lényeg, hogy megnyertük.
 
Így élünk mi, a politikadrukker-liga örök bajnokai. Ahol mindenki nyerni akar, és végül valahogy mindig mindenki veszít — csak éppen soha, de soha senki nem ismeri be. Mert az már nem sport lenne, hanem logika. És az nálunk nincs a bajnokságban.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...
Megjegyzés küldése
További információk