A kommenthős ébredése
Reggel kilenc. A város még csak ásít, de ő már készül. Kávé helyett energiaital, reggeli helyett cigi – hiszen nem kenyérrel él az ember, hanem algoritmussal.
A járdaszélen ülve, mint a digitális kor Diogenésze, kezében nem lámpás, hanem iPhone, és nem embert keres, hanem vitapartnert.
Először még csak óvatosan: egy-két lájk, pár komment a semmibe. Aztán beindul a szertartás.
Sör, cigi, cigi, sör, Unicum, Facebook. A világrend helyreáll.
Komment Schifferhez – mert miért ne. Komment Honthoz – mert még mindig nem értik. Komment mindenhová, és oszd meg, hogy Gizi nénihez is eljusson, hát még a Karmelitába.
Közben érkezik a Fiji víz, hogy legalább a mája emlékezzen a civilizációra.
Egy ponton előkerül a szikkadt hamuba sült is, amit még valamikor a kampánynyitón vett. Ráharap, de a tészta visszaharap. Nem baj, jöhet még egy Unicum, az mindent megold, még a valóságot is.
Körülötte Budapest lassan megtelik zajjal, ő pedig már a harmadik kommentháborúját vívja egy poszt alatt, amit senki sem olvasott el végig.
A világban épp összeomlik a közbizalom, a gazdaság, az éghajlat – de itt, ezen a járdaszéli fronton még áll, illetve ül a hős.
Szemében tűz, kezében telefon, gyomrában sör, Unicum, és a nemzeti önérzet maradéka.
Aztán egy hirtelen mozdulat: üzenet Evelinnek – „még mindig szeretlek, de most hazát védök” – majd újra cigi, újra Unicum, újra komment. Aztán gyors üzenet Ilikének is, mert fő a biztonság, egyik csak bejön.
Valahol a távolban megszólal a Tavaszi szél vizet áraszt, ő pedig felemeli a fejét, és már tudja: holnap is lesz internet.
És amíg lesz, addig lesz ő is.
A kommenthős.
A járda lovagja.
A közélet Ninjája, aki minden nap hősiesen legyőzi a józan eszét.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése