Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 639.

 A magyar politikai viták esszenciája, avagy ahol minden politikai, még az is, ami nem


 

A magyar politikai viták olyanok, mint egy véget nem érő társasjáték, ahol senki sem érti a szabályokat, de mindenki biztos benne, hogy a másik csal.
 
Elég annyi, hogy óvatosan megjegyzed: – Szerintem ez így nem jó. Ezzel gyakorlatilag kitártad a pokol kapuját.
Rögtön jön a válasz: – Akkor te biztos a másik oldal embere vagy!
 
Hogy te pontosan melyik oldal embere lennél, azt senki sem tudja, beleértve téged is, de nem is lényeg. A lényeg az, hogy valahova sorolva legyél — mert a magyar közélet legnagyobb félelme az, hogy valaki esetleg nem tartozik sehova.
 
Pedig te csak teljesen ártatlanul, békésen, tiszta lélekkel próbáltál arról beszélni, hogy kátyú van az utcád előtt, és három hete minden reggel megpróbálod kikerülni, mint egy lassan táguló fekete lyukat.
 
Ez azonban hiba.
Halálos.
Végzetes.
Mert a válasz úgy jön rád, mint a villámcsapás:
– NA UGYE! A KÁTYÚ IS POLITIKA!
 
És innen nincs visszaút.
A kátyú már nem kátyú.
A csapadék már nem csapadék.
A közvilágítás már nem közvilágítás.
Minden állásfoglalás.
Minden identitás.
Minden táborválasztás.
 
Ha azt mondod, sok a kátyú, akkor az egyik oldal szerint támadod a városvezetést, a másik oldal szerint meg nyilvánvalóan mentegeted őket, hiszen csak „finoman” fogalmazol. Ha azt mondod, kevés a kátyú, akkor vagy hazudsz, vagy nem is vagy valódi magyar.
 
A magyar politikai vita sajátossága, hogy még akkor is ellentáborba sorolnak, ha pusztán megjegyzed: Hideg van.
Mert a hideg is politika.
A meleg is politika.
 
A fagyi, sőt, a lángos is politika, főleg, ha elég hangosan beszélsz róla.
Egy ilyen országban még annak is politikai jelentősége van, melyik oldalon parkolsz le.
 
Bal oldalon? Hm.
Jobb oldalon? Hmhm.
Középen? Na, ez gyanús!
 
A vita végén pedig ott állsz fáradtan, és azon gondolkodsz: „Csak azt akartam elmondani, hogy kátyús az út...”
 
De ekkorra már mindkét tábor biztos abban, hogy rejtett üzenetet hordozol, esetleg egy titkos háttérhatalom ügynöke vagy.
 
Magyarországon a politika nem téma.
A politika maga a levegő.
 
Nem lehet nem belélegezni — csak köhögni tőle. De azt nagyon. Azon még a Robitussin sem segít,

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...