A modern ember és a “digitális detox” – avagy a képernyőmentes élet a képernyőn keresztül
A digitális detox manapság nagyjából úgy néz ki, mint egy önbecsapós rituálé: az ember leteszi a telefont, de csak a másik szobába, nehogy messzire kerüljön, mert sosem lehet tudni, mikor érkezik életbevágóan fontos értesítés a “Nézd meg ezt a mémet, olyan, mint te!” csoportból.
A detox első tíz percében még tartja is magát a fogadalomhoz. Ez az a szakasz, amikor hirtelen feltűnik, milyen hangos a csend, és hogy idegesítően sokat gondolunk arra, vajon jött-e már valami. Aztán megérkezik a kísértés: „Csak ránézek a laptopra… az nem telefon, az más, az munkaeszköz!”
Innen pedig gyors lejtmenet. Megnyitod a YouTube-ot, rákeresel a „How to live without your phone” videóra, és miközben nézed, a jobb felső sarokban ott fut a 42 ajánlott tartalom, amit nyilván muszáj megnyitni, hiszen hogyan is lehetnél telefonfüggő, ha a telefon nincs is nálad?
A detox vége felé hősiesen benézel a másik szobába, ahol a telefon úgy fekszik, mint egy legyengült kisállat az utolsó 2%-os akkuval. Te pedig egy pillanatra elérzékenyülsz: „Milyen jó, hogy nem nyúltam hozzá. Erős vagyok. Példát mutatok. Digitálisan tisztulok.”
A valóság azonban kevésbé felemelő. A detox alatt kétszer annyi képernyőt néztél, csak nagyobbat, háromszor többször frissítetted a böngészőt, és egy teljes dokumentumfilmet végignéztél arról, hogyan élnek az emberek képernyő nélkül, miközben egy másik ablakban öt hírportál is nyitva volt.
A végére az ember 98%-ban meg van győződve arról, hogy hősies tettet hajtott végre.
A maradék 2% pedig… nos, az a telefon akkuja.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése