Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 610.

A világmegváltó lódoktor és a narancssárga apokalipszis


 

Van valami csodálatosan magyar abban, amikor egy állatorvos diagnosztizálja a világpolitikát. Hadházi Ákos, alias a nemzet lódoktora, most épp a geopolitika ménesét próbálja rendbe rakni, miután végzett a lóval. Vagy a zebrákkal. Is. Mert ha valaki ért a fajtához, az ő – hiszen már messziről kiszúrja a pszichopata csődört.
 
Most éppen Donald Trumpot vizsgálta meg – természetesen távdiagnózissal, Facebookon keresztül. Az eredmény: pszichopata, köztörvényes bűnöző, világveszélyes narancssárga mutáns. Az orvosi jelentéshez már csak egy pacsirta kellene, ami aláírja, hogy „láttam, igaz”.
 
Aztán jön a mellékhatás: Orbán Viktor is kap egy kis oltást, mert hát mi másért menne Washingtonba, mint hogy „üzletet kössön a narancssárga emberrel” – nyilván a Fehér Ház istállójában, ahol a magyar lódoktor szerint a demokráciát mostanában csikó korában levágják. Mert ott nincs zebra.
 
Ákos közben elemzi a nemzetközi jogot, a szankciókat, és Trump kegyelmi politikáját, miközben a rendelőben valahol egy ló (vagy zebra) még mindig várja, hogy valaki beoltsa. De nem baj, mert most fontosabb dolga van: menteni a világot a billentyűzetről.
 
És persze nem maradhat el a konklúzió sem: mind Trump, mind Orbán a törvények felett áll – írja az ember, aki jómaga évek óta a realitás felett lebeg.
 
De a legszebb pillanat mégis az, amikor a lódoktor külpolitikai szakértőként tanácsot ad a Nyugatnak:
„Úgy kezeljék Trumpot, mint egy fehérgalléros bűnözőt.”- mondja, és mi már látjuk is magunk előtt, amint az ENSZ Biztonsági Tanács ülésén az asztalfőn egy csikóhajú Ákos ül, sztetoszkóppal, és rászól a diplomatákra: „Ne hagyják, hogy megugorjon a vérnyomás, fiúk!”
 
A világ tehát ismét megmenekült – hála egy lyukas zoknis, de annál elszántabb lódoktornak, aki nemcsak a patát, hanem a politikát is gyógyítaná.
(Zárójelben: Trump talán pszichopata, Orbán talán korrupt, de Hadházi Ákos biztosan – elszabadult.) 🐴💉

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...