A Tisza Világ app legutóbbi agyhalála után — amikor a felhasználók már azt hitték, hogy a frissítés gombra kattintva egy új vallásba lépnek be — Magyar Péter végre előrántotta a hónapok óta ígérgetett jelöltlistát. Késve, persze. Annyit csúszott, hogy a rajongók már azt hitték, hogy a dátumokat dobókockával sorsolják ki egy sötét szobában, és ha még egyszer eltolják, akkor tényleg megjelenik a kijelző szélén egy apró, síró animált Magyar Péter, hogy elnézést kérjen.
És akkor jöttek a bemutatkozások. Olyan volt az egész, mintha egy HR-es robot tért volna spirituális útra: tele önfejlesztő szlogenekkel, amik mögött sem gondolat, sem információ, sem politikai tartalom nem bujkált. Csak a gyönyörű stúdiófotók. Ha valaki ezek alapján választ kerületet, az valószínűleg eddig is kozmetikusnál rendelte a pizzát.
A jelöltek kiválasztásának logikája egyszerű: ha valaki Magyar Péternek valaha megfogta a kabátját, miközben áthaladt egy forgóajtón — jelölt. Ha valaki írt róla egy lelkes posztot egy zárt Facebook-csoportban — jelölt. Ha valaki egyszer ránézett úgy, mintha értené, miről beszél — jelölt. Így tudott bekerülni Nagy Ervin, aki most már hivatalosan is a magyar politikai élet Leonardo DiCapriója: minden szerepben sztár, csak Oscart nem kap érte. Jön Radnai Márk, aki próba közben színészeket fenyeget ujjtördeléssel, de most a törvényeket fogja hajlítgatni. Bódis Krisztina, aki könyvet írt Magyar Péterről — rajongói energia szint: 9000 felett. És Forsthoffer Ágnes, akinek a NER olyan sok pénzt adott, hogy a páncélszekrény zárja ma is rendszeresen felmondja a szolgálatot.
A parlamentben ezek az emberek körülbelül akkora politikai súllyal fognak rendelkezni, mint egy légfrissítő a betonfalnak csapódó kamionban. A Főnök majd szól, ők meg nyomnak. Nem kérdeznek, nem gondolkodnak, legfeljebb felállnak, ha rossz gombot nyomtak, és bocsánatot kérnek, hogy megzavarták a központi idegrendszer működését.
Interjú? Ugyan már. Vita? Hahahaha. Az ATV-s Kulja-féle közjáték után Magyar Péter egy mozdulattal ráfagyasztotta a jelöltekre a „beszélni tilos” matricát. Ők onnantól csak akkor szólalhatnak meg, ha a pártvezető rájuk csörög Viberen, hogy „most mosolyogj, légyszi”. Egy vita számukra olyan lenne, mint balettcipőben átgyalogolni az M3-as felújításán: fájna is, ciki is, és senki nem akarná újra próbálni.
Közben a tiszás médiagépezet már előre úgy trombitál a közelgő Fidesz-támadásról, mintha a jelöltek legalábbis csodafegyverek lennének. Én a Fidesz helyében csendben ülnék, és élvezném, ahogy maguktól esnek szét, mint egy rosszul összerakott IKEA-szekrény. Bőven ráérnek akkor beléjük állni, amikor már végleges jelöltek, és annyira be vannak betonozva a listába, mint egy elfelejtett időszakos karbantartás a Lánchíd alján.
Addig pedig hagyni kell őket nőni, érni, ragyogni — és lehetőleg nem beszélni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése