Agymenés 637.

Az ország új kedvenc passiója: a Márkásított Mártír

 

 

 

A Facebook kitartóbb, mint egy Jehova tanúja esőben: akárhányszor megnyitom, már megint Iványi Gábor néz rám, mint akit éppen most feszítettek fel a hírfolyam-keresztre. A kommentelők meg egymást tapossák, hogy ki tud nagyobb betűvel sírni: „A lelkészt üldözik!”

 

A drámai hangsúly mindenkinek jár, mint a lakcímkártya.

 

A legszórakoztatóbb viszont nem is ez, hanem az új, ideiglenes hittérítők felbukkanása. Mert egyszer csak megszületett a jelenség: az ateista liberális, aki megtalálta a hitét — feltéve, ha Iványinak hívják.

 

Azok a hangok, amelyek egész életükben azt skandálták, hogy „vallás = középkori maradvány”, most úgy zengik a lelkész nevét, hogy lassan processziót lehetne szervezni köréjük. Ha ez így megy tovább, jövő héten már rózsafüzért is tartanak, csak persze gendersemleges kivitelben, újrahasznosított szivárványos anyagból.

 

Közben meg ott figyel a történet alján egy apró, kellemetlen részlet – igen, az az 1300 alkalmazott, akiktől levonták ugyan a járulékokat, de azok valahogy sosem jutottak el oda, ahová kellett volna. A nyugdíjuk úgy kopik, mint a kampányígéretek: gyorsan, simán, visszavonhatatlanul.

 

Arról a jó 3 milliárd adósságról pedig már beszélni sem illik, mert hát… nem mutat jól a Márkásított Mártír-mítosz mellett. Aki szóba hozza, az biztos a rendszer embere, vagy — horribile dictu — a tények barátja. E két kategória ma amúgy is az új főgonosz.

 

És mindeközben ugyanazok az emberek torkuk szakadtából prédikálnak „Egy lelkészt bántanak!” jelszóval, akik pár hónapja a Ferenciek terén a papnak mentek neki, mert harangozni merészelt. Nem a vallással van bajuk. Nem is a hittel.

 

Csak épp nagyon vigyáznak rá, hogy mindig jó pap legyen a rossz oldalon, és rossz pap a jó oldalon. A moralitás is szekértábor-kérdés lett, mint a benzinár vagy a pogácsa minősége a választási sátorban.

 

A végeredmény?

Egy országnyi ember, akik mind igazságot akarnak — csak épp mindenki a sajátját.

 

A többi nem számít. A tények sem. A következetesség meg pláne nem.

 

A szerepek kiosztva, a díszlet felállítva.

 

A Márkásított Mártír pedig áll a reflektorfényben, miközben a háttérben tovább pereg a számla.