Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 609.

A VÉGTELENÜL OSTOBA JEL


 

Úgy tűnik, egyeseknél a végtelen jel nem az örökkévalóságot, hanem a logikai bukfencek végeláthatatlan sorát szimbolizálja. Kollár Kinga egyik Facebook-posztja újabb gyöngyszem a “magyarázzuk bele, mert jól hangzik” iskolájából: az örök összetartás szimbólumának nevez egy olyan formát, ami valójában… meg van törve. Matematikailag, vizuálisan, és szellemileg is.
 
A bejegyzés annyira mély, hogy még a Mariana-árok is zavarba jönne tőle. Az “együtt erősek maradunk” mantrát manapság már bármihez hozzá lehet csapni — akár egy piros-zöld bukfenc alakú logóhoz is, ami inkább emlékeztet egy forgalomirányító tábla félresikerült verziójára, mint egy politikai üzenetre.
 
De ne legyünk igazságtalanok. Talán csak a matekóra maradt ki, amikor a végtelen jelet tanították. A posztban szereplő ábra ugyanis nem más, mint két hanyatt vágódott hatos vagy kilences – attól függ, honnan nézzük, és mennyit ittunk előtte. A hatos a szeretet, a kilences a beteljesedés száma – itt viszont mindkettő hasra esett. Jelentése? Talán: a szeretet és a józan ész is padlón van.
 
És ha már színekről beszélünk: a piros és zöld szép párosítás lenne, ha nem fekete háttérre dobták volna, ami pont úgy hat, mint egy gyászkeretes gyereknapi rajz. Az élet és a természet színei elnyelve a sötétségben – ha ez nem freudi elszólás vizuális formában, akkor semmi.
 
A “159 nap, fél lábon is” zárás pedig csak hab a tortán. Ez a mondat úgy hangzik, mintha egy elhibázott fitneszkihívás és egy politikai öngerjesztés szerelemgyereke lenne.
 
Szóval ha valóban jelképet keresünk: ez nem a végtelen, hanem a végtelen ostobaság jele. Egy szimbólum, ami tökéletesen mutatja, hogy a politikai kommunikáció ma már nem a tartalomról szól – hanem a forma kétségbeesett csavargatásáról, hátha valaki még elhiszi, hogy van benne értelem.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...
Megjegyzés küldése
További információk