Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 516.

A megtorlásos színjáték


 

Mostanában Dobrev Klára, Horn Gábor, meg a régi, megsárgult politikai lemezeken recsegő elvtársi kórus újra elővette a kedvenc szótárfüzetét, és egymás után írják fel a táblára: megtorlás. Úgy ájuldoznak tőle, mintha legalábbis a latin nyelv rejtett kincsét fedezték volna fel.
 
Pedig ők aztán igazán tudhatják, mi az a megtorlás. Nem szemináriumon tanulták, hanem otthon, családi hagyományként. A „kedves papa” meg a "drága nagypapa" bizonyította: a kommunista párt módszertana nem a kerekasztal-beszélgetés volt, hanem a gumibot, a cellaajtó és a sortűz. Több ezer áldozat, szétzúzott életek, elnémított fiatalok. Ez volt az igazi, kézzel fogható definíció az általuk most visított megtorlásra.
 
És amikor már azt hittük, hogy mindez a múlt poros vitrinje, és próbáltuk elfelejteni a sok rémtettet, amit történelemórákon hallottunk, jött 2006 ősze. Budapest utcái akkoriban inkább hasonlítottak egy háborús díszletre: könnygáz-gránát, gumilövedékes szemvizsgálat, bordatörés-akció. Egyetemisták és járókelők kapták a „rendvédelmi wellness-csomagot”, amelyben a szemkilövés és a bordazúzás alapfelszerelés volt, ezen felül minden más csak bónusz. 
 
Mindeközben Horn úr éppen politikai államtitkárkodott, Dobrev asszony férje meg a kormányrúdnál állt. De hát ők, persze, már nem emlékezhetnek.
 
És most, 2025-ben, ugyanők hirdetik fennhangon, hogy „vigyázat, jön a megtorlás!”. Hát persze. Csakhogy van egy apró bökkenő: a jobboldal nem szokott szemeket kilőni vagy fiatalokat gumibottal nevelni, legfeljebb szarkazmussal vernek vissza, ami ugyan kellemetlen, de nem hagy kék-zöld foltokat.
 
Szóval, ha valaki igazán rettegni akar a megtorlástól, talán érdemes lenne belenézni a családi fotóalbumokba vagy a 2006-os híradóarchívumba. Ott ugyanis nem retorikai fordulat volt a „megtorlás”, hanem mindennapos gyakorlat, ráadásul erősen testközelből.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...
Megjegyzés küldése
További információk