Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 547.

A stadion, mint nemzeti tünet


 

A stadion nálunk nem építmény. A stadion világnézet. Betonba öntött nemzeti érzés, közpénzből gyúrt remény, és olyan szent hely, ahol a gyep mindig zöldebb — ha elég forintot locsolnak rá.
 
A stadion a modern kor temploma. Egy hely, ahol néha gólt lőnek, de mindig tapsolni kell. Az egyik padsorban ül a nép, a másikban a haver, és középen, a VIP-ben maga az ország szimbolikus lelke — cateringgel.
 
De ne legyünk igazságtalanok! A történelemben sok nagy vezető hitt a stadionban. Ott van például Pinochet, aki szintén „szerette” a stadionokat. Igaz, nála nem meccseket rendeztek, hanem rendszerváltásokat. Míg nálunk a lelátón csupán politikai jelszavak szállnak, ott egy-egy néző könnyen „végleges bérletet” kapott.
 
A stadion tehát veszélyes építmény. Minél több épül, annál több a szakértő, aki tudja, hogyan kellene inkább kórházat, iskolát vagy józan költségvetést építeni. De amikor jön egy gól, minden elfelejtődik. A pénz útja homályba vész, a közgazdasági racionalitás pedig lesre fut.
 
És ha valaki megkérdezi, miért pont stadion, a válasz mindig ugyanaz:
– Mert kell a közösségi élmény!
– De hát üres!
– Akkor is közösségi. Csak épp mindenki máshol van.
 
Ilyen nálunk a futballkultúra: a nemzeti psziché füvesített metaforája.
Ha megy a csapat, szentély a stadion.
Ha kikapunk, pénztemető.
 
És ha valaki kritikát mer megfogalmazni, azt azonnal megkérdezik:
– Te nem szereted a hazát?
 
Pedig a haza szeretete nem stadionban mérhető.
Kivéve persze, ha Pinochet építi.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...
Megjegyzés küldése
További információk