Generációm vagy, tehát nem érthetsz - avagy az identitáspolitika háromfejű sárkánya
Szerintem az X-, Y-, Z-generációzás nem más, mint identitáspolitika — csak trendibb borítóval. Régen az ember egyszerűen ember volt, esetleg szomszéd, vagy ha nagyon muszáj, rokon vidékről. Ma viszont, ha bemész egy kávézóba, előbb be kell mutatnod, melyik betűhöz tartozol, hogy tudják, miben nem értetek egyet.
– „Szia, én Dorka vagyok, Z generációs.”
– „Szia, Béla, X generáció. De ne aggódj, én még tudok kávét rendelni app nélkül.”
Az egész generációsdi lassan olyan, mint egy új vallás. Vannak dogmák („A boomerek tönkretették a Földet!”), vannak eretnekek („Én amúgy még mindig szeretek postán csekket befizetni”), és persze vannak szent könyvek: TED Talkok, TikTokok és önsegítő podcastok.
A feminizmus? Ugyanez, csak rózsaszín szűrővel. A nacionalizmus? Ugyanez, csak piros-fehér-zölddel. Mindenki a saját táborában lobogtatja a zászlót, miközben a másik oldaltól fél, mintha bármelyik pillanatban rájuk támadhatna egy különösen agresszív vélemény.
A vita már nem arról szól, hogy mit gondolsz, hanem hogy ki vagy, amikor gondolod. Ha egy Z generációs feminista nacionalista mond valamit, az algoritmus lefagy, mert nem tudja, melyik kategóriába tegye.
Az identitáspolitika ma a kollektív egó edzőterme. Mindenki pumpálja a saját önazonosságát, hogy szebb legyen a profilkép. A közösségi médiában pedig mindenki valaki ellen valaki. Az X a Z ellen, a feministák a patriarchátus ellen, a nacionalisták az ENSZ ellen, és az Y generáció a saját villanyszámlája ellen.
A végén kiderül, hogy a nagy, világmegváltó ellentétek nem is ellentétek, csak különböző stílusú önigazolások. Ugyanaz a séma: „Mi vagyunk az igazak, ti vagytok a megvezetettek.”
A boomer szidja a TikTokot, a Z szidja a boomert, a feminista szidja a macsót, a nacionalista szidja Brüsszelt — és mind közben ugyanazt csinálják: keresik azt az ellenfelet, aki nélkül elveszne az identitásuk.
Mert a modern ember nem önmagát keresi, hanem az ellenségét.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése