A vagy B – a magyar közélet vinilverziója
Van ez a különös betegség, ami csak nálunk tenyészik ilyen makacsul: a „de a Fidesz”-szindróma. Bármiről is van szó — korrupció, katasztrófa, kátyú, kávé — a válasz mindig ugyanaz a végtelenített lemezről: „de a Fidesz…”.
Mondod, hogy a Tisza párt kezd úgy viselkedni, mint egy politikai MLM cég, ahol a „csatlakozz most, és hozz magaddal még két szavazót” mottóval lehet előrejutni, feltéve, hogy eleget vásároltál előtte a webshopban. Erre jön a replikátor a szektából: „Persze, de a Fidesz!”
Mintha ezzel minden szentté lenne avatva, mintha a politikai erkölcs csak relatív mértékegység lenne: „na jó, hazudunk, de legalább nem annyit, mint ők.”
Olyan ez, mint amikor Géza azt mondja Józsinak:
– Józsikám, te egy f@sz vagy.
Erre Józsi diadalmasan:
– Igen, de a Pista nagyobb f@sz!
És ettől ő már nem f@sz többé, hanem hős, aki kisebb bűnt követett el az összehasonlítás táblázatában.
A magyar közélet ma egy karcos bakelit: az egyik oldalon a „Fidesz”, a másikon a „De a Fidesz”. A tű pedig egyetlen barázdában köröz, recsegve, sercegve, míg a nép táncol a saját visszhangjára.
Közben a háttérben valaki halk hangon próbálná feltenni a kérdést: „Nem lehetne esetleg egy harmadik számot is lejátszani?”
De a tű már rég beragadt.
Ha egyszer új lemez készülne erről az országról, az biztos dupla album lenne:
A oldal – De a Fidesz
B oldal – De a Tisza
És mindkettő végén ugyanaz a refrén:
„Legalább nem vagyunk a másik.” 
Megjegyzések
Megjegyzés küldése