Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 576.

 A Nagymama, aki veszélyezteti a narratívát

 


Nagy bajban van a haladó világ!
🫢
A hétvégén a Margit hídon megjelent a legveszélyesebb jelenség a modern politikai kommunikáció történetében: egy magyar nagymama.
 
Nem influenszer, nem közéleti tréner, nem sorosista aktivista – hanem egy valódi, hús-vér nagymama, aki ráadásul azt állítja, hogy ő a miniszterelnök édesanyja.
😱
 
Ez természetesen sokkolta a liberális frontot, hiszen évtizedek óta épül a narratíva, miszerint a kormányfő nem ember, hanem félig démon, félig kormányzati projekttorony.
 
Erre jön egy idős hölgy, aki elmondja, hogy a gyereke kisfiúként focizott, evett, aludt, sőt, még szerette az anyját is.
 
Na, ezt már tényleg nem lehet lenyelni.
 
És ha mindez nem lenne elég, kiderül: nem is Orsós!
 
Harmincöt éve dolgozik a suttogó propaganda azon, hogy „Orsós Viktor, a c**ány diktátor” legendája fennmaradjon, most meg jön ez a nagymama és mindent lerombol a szeretetével.
 
A belvárosi elfogadók pedig hirtelen úgy érzik, hogy most már túl sok a sokból.
A legrosszabb, hogy a néni még normálisnak is tűnik.
 
Nem reptilián, nem hipnotizőr, nem robotasszony a NER gyárából, hanem egy olyan magyar nagymama, aki rétesről, gyerekkorról, családról és unokákról beszél.
 
Képzeljük el, micsoda botrány: egy diktátor, akinek nagymamája van, aki ugyanúgy viselkedik, mint a miénk!
 
És ha ez nem volna elég: a néni testőrök nélkül vonul ki a békéért.
 
Ez már tényleg a politikai horror netovábbja!
 
Egy anya, aki nem fél, nem szónokol, nem uszít, csak egyszerűen aggódik a gyerekei jövőjéért.
 
A liberális szerkesztőségekben most teljes a pánik:
„Mit írjunk erről? Hogy a nagymama is része az orosz propagandának?
Vagy hogy deepfake?”
 
Egyik se működik.
 
A valóság ugyanis most tényleg szembejött velük – és fejkendőt viselt.
👵🏻
☝️ 
 
Ui.:
A miniszterelnök anyukája nyugodtan beszél, nem gyűlöl senkit, és nem illik bele semmilyen kampányba.
 
Ezért is hallgatnak róla a „függetlenek”: mert egy nagymama, aki szeret,
nagyobb fenyegetés a gyűlöletiparra, mint bármelyik sajtótájékoztató.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...