A Feminista Fűrész és a MANöken Fakanala
Kevés dolog szórakoztatóbb annál, mint amikor a magukat „jogvédőnek” és „feministának” hirdető, ám valójában politikai iránytűvel működő net-celebek kollektív idegrohamot kapnak attól, hogy Varga Judit esetleg visszatér.
Amíg csendben asztalosműhelyben gyalulja a jövőt, addig még elviselhető: nő a helyén, forgács a hajában, politikamentesen szelíd. De jaj, ha újra előkerül a politikai szerszámosládából – azonnal recseg-ropog a szolidaritás deszkája.
A látvány önmagában stand-upra kívánkozik: Mérő Vera, Péterfy-Novák Éva, Perintfalvi Rita, meg a teljes WMN-galaxis most épp úgy visít, mint amikor valaki a feminizmus menüjébe véletlenül egy adag önálló női döntést kever. „Vissza a konyhába!” – kiáltják, majd gyorsan hozzáteszik: „De csak ha nem fúr, nem farag, és legfőképp nem gondolkodik másképp, mint mi!”
És mintha mindez nem volna elég groteszk, a színpadra lép Magyar Péter – a politikai kifutók új kedvence –, aki a „gyermekek érdekeire” hivatkozva lényegében visszaküldi volt feleségét a tűzhely mellé. Mert ugye, nála a „gyermekek érdeke” ott kezdődik, ahol a nők hallgatása végződik.
A Temus messiás szektavezér-politikus szerint a nők foglalkozzanak az otthoni dolgokkal, ő meg addig éli a világát, mint egy szalonfényes Don Quijote, aki éppen az emancipáció ellen harcol – természetesen a haladás nevében. Nála a fakanál státuszszimbólum: csak ne próbálja senki kivenni a kezéből.
Persze, nehéz komolyan venni az olyan férfit, aki a „női méltóság” fontosságáról beszél, miközben saját feleségét a gyerekeiken keresztül próbálja sakkban tartani.
Hiszen ő maga mondta: „Tudom, hogy a volt feleségem pontosan érzi, mi a három gyermekünk érdeke.”
Csakhogy ez a mondat nem együttérzésből, hanem fenyegetésből született.
És valóban, mennyire szolgálta a gyerekek érdekét, amikor a férj titokban diktafonra vette a feleségét, majd ezzel hónapokig zsarolta? Mennyire szolgálta a gyerekek érdekét, amikor Vargát börtönnel, a gyerekeket pedig intézettel fenyegette?
Ha ez a „modern férfi” mintapéldája, akkor az emancipáció jobb, ha újra nekifut a tantervnek.
Különösen pikáns, hogy Magyar Péter egész felnőtt életét Varga Judit építette föl: ő nyitotta meg előtte az ajtókat, ő tette ismertté, ő volt a valódi háttérország. Most viszont, hogy az asztalospadon újra életre kel egy darab fa – és vele talán egy politikai karakter is –, Péter látványosan megremeg. Mert ha valaki igazán ismeri őt, az éppen az a nő, akit most éppen ismét kicsinálni próbál.
Az egész történet olyan, mint egy rosszul összeszerelt IKEA-bútor: első ránézésre stabil, de ha megmozdítod, recsegni kezd. A csavarokat Varga hozta, a dicsfényt is, Péter pedig csak addig állt magabiztosan, amíg volt, aki tartotta a polcot alatta.
És közben a feminista élharcosok tapsolnak, mintha nem vennék észre, hogy épp ők zárják vissza a nőt abba a szimbolikus konyhába, ahonnan elvileg ők szabadították ki.
Így születik meg a modern magyar paradoxon: a férfi, aki „a gyerekek érdekére” hivatkozva fenyeget, és a feministák, akik a „nők szabadságára” hivatkozva rekesztenek ki egy nőt.
Szóval, ha legközelebb a „női szolidaritás” zászlaja lobog, érdemes közelebbről megnézni, miből is készült a rúdja. Könnyen lehet, hogy azt bizony nem Varga gyalulta, épp ezért hajlik, mint a nádszál a szélben. Vagy a politikusi gerinc a szektavezérnél.
És ha fakanál is akad a közelben – talán épp azzal keverik a képmutatás főztjét. 

Megjegyzések
Megjegyzés küldése