Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 574.

Generációk rövidített használati utasítása

 
 

 
 
A Boomer az, aki még emlékszik, milyen volt, amikor a kenyérnek íze volt, a munka becsületet adott, és a telefon drótos. Ő az, aki még mindig CD-t ír, mert „az megmarad”, és egy Excel-táblát is csak „fizikailag” tud értelmezni. A legnagyobb fájdalma, hogy a gyerekek már nem néznek híradót, csak „neteznek”, és nem tudják, ki volt Antal Imre. Ő a Facebook első hőse: nyugdíjaskedvezmény, jó napot!
 
A X-generáció a híd a világok között — csak senki sem kérte, hogy híd legyen. Ők azok, akik még tudják, mi az a VHS, de már szenvednek a streaming előfizetésektől. Emlékeznek, milyen volt, amikor a telefon nem tudott fotózni, viszont ők igen, a Balaton Sound-on, sörrel a kézben, Nokia 3310 zsebre vágva. 
 
Cinikusak, fáradtak és pontosan tudják, hogy a világ már elromlott, csak még nem döntötték el, melyik generáció a hibás.
 
A Y-generáció, azaz a Millennial, az örök kamasz. Ő az, aki húszévesen startupot alapított, harmincévesen kiégett, negyvenévesen visszaköltözött anyuhoz, és közben posztolt egy idézetet arról, hogy „az élet egy utazás”. Kávét csak „plant-based latte”-ként hajlandó fogyasztani, és a gyermekkori traumáit TED Talkban dolgozza fel. Tudatos, de a gázszámlát még mindig nem érti.
 
A Z-generáció pedig... nos, ők már nem is itt vannak. Testük itt lebeg a valóságban, de az életük a képernyőben zajlik, ahol a szavak rövidebbek, mint a figyelmük: „idk, lol, cringe”. Ők már nem dolgozni akarnak, hanem „önmegvalósítani”, leginkább wifi mellett. Az értékrendjük változékony, mint az Instagram-algoritmus: ma világmegváltás, holnap self-care nap. Ők azok, akik a forradalmat is filterrel indítanák el.
 
És hogy mi jön utánuk? Talán az Alfa-generáció, akik már a születésük előtt is kaptak értesítést. Ők nem fognak lázadni — csak újraindítják a rendszert, ha lefagyunk.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...