Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 566.

EZT HÍVJÁTOK SZABADSÁGNAK?

 

(Avagy a női önmegvalósítás sztriptízesített verziója)

 


 
Komolyan, hova tartunk?
 
Régen a nő harcolt a szavazati jogért, ma meg a gyűjtésért az OnlyFans-en. Az evolúció csodája: a láncok lehullottak, a melltartó meg visszakerült – és most előfizetéssel kerül csak le.
 
Nem az a baj, hogy ötven–hatvan évesen valaki jól néz ki. Éljen, eddzen, sminkeljen, legyen sikkes. De ami most megy, az nem szabadság, hanem digitális középkor, ahol a test a várárok, a komment a lovag, a profilkép meg a zászló, amire az ember felírja: „Itt voltam, like-olj!”
 
 
És jön a kommentárhad: – „Jaj, csak irigyek vagytok!”
Nem, drágám, nem irigyek – csak nem szeretnénk, hogy az emberi méltóság is a Black Friday-kedvezményben szerepeljen.
 
Mert tényleg, mit jelent ma az „erős nő”?
 
Aki a saját testrészeit árulja, miközben szónokol az önbecsülésről?
Aki rúdra kapaszkodik, miközben arról posztol, hogy „nem kell férfi, én is el tudom tartani magam”?
 
Nem is csoda, ha a férfiak a Tinderen úgy viselkednek, mint egy turkálóban – hiszen az árukészlet maga hívogatja őket.
 
És az igazi gyöngyszem az, amikor a hölgy éppen egy olyan dalra táncol, amit a pasija írt, és amiben szó szerint lekurvázza. Ő pedig csillogó szemmel rázza rá a hátsóját, mint aki most nyert valamit a nők történelmi küzdelmében.
Ez már nem empowerment, ez self-debasement deluxe edition.
 
Komolyan, ha ez az emancipáció, akkor Kleopátra most forog a piramisban, Simone de Beauvoir meg eldobja az összes könyvét, és kiírja magát a történelemből.
 
Mert hát lehet szexinek lenni, lehet felszabadultnak lenni, de nem kell közben realityt csinálni a méltóságból. A női erő nem abban áll, hogy hányan fizetnek be a testedre, hanem hogy hányan hallgatnak rád, ha megszólalsz.
 
És mégis, minden második videóban látható egy újabb „bátor nő”, aki felfedezte, hogy a kameraállás és a filter az új önbizalom. Hát gratulálok, a feminizmus elérte végső formáját: tanga, tripoddal, és világmegváltó hashtaggel.
 
Ha ez a menőség, akkor tényleg megérett az emberiség a pusztulásra.
Csak nehogy livestreamben közvetítsük a végét — mert valaki biztos kapna rá pár szponzort.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...