Amikor még szingli voltam, naponta tucatszor kaptam a különféle kérdéseket. Persze nagyon fiatalon még másokat, mint később, két gyerekkel, elváltan, de akkor is. Szinglinek lenni ma kb. olyan, mint amikor valakit karóba húztak a középkorban: mindenki köréd gyűlik, integetnek, osztogatják a „jól bevált” tanácsokat.
Te meg csak ülsz ott, és érzed, hogy valójában senki sem akar segíteni, csak szórakoztatni magát a nyomorodon. „Minden zsáknak megvan a foltja!” – mondogatják, értetlenkedve, én miért nem találtam még meg. Hát lehet, mondtam, azért, mert nálam valahogy a folt egy másik kontinensen született, és azóta se talált ide. Ha van is zsák, az már inkább kukászsák: szép nagy, fekete, és benne rohad a remény.
A mágneses „vonzáselmélet” is csodás volt, de tényleg. És volt, aki rendre ezt szajkózta. Én meg elképzeltem, hogy ülök a szoba közepén, fogom a gyerek fizikaszertárából lopott mágnest, és koncentrálok erőst! Mit koncentrálok! Vonzom a nagy Ő-t! A végeredmény? Rám ugrik a hűtő, a konyhaszekrény és a fém tolltartó – férfi sehol, de legalább a szemüvegtokom biztosan mellettem lesz örökre.
A „ne gondolkodj annyit” tanács volt különösen szép: fogd meg az agyad, csavard le, mint egy villanykörtét, és rakd be a fiókba. Ha jól megy, akkor 3 hónap múlva már én is boldog párkapcsolatban leszek, és semmi gondod azzal, hogy a párom a teljes IQ-ját két szotyihéj között veszítette el.
„Sminkelj, villants cickót, a férfiaknak úgyis csak az kell.” Hát persze. A tartós kapcsolat alapja egy jó szempillaspirál és egy push-up melltartó – innen már csak egy lépés az aranylakodalom. Valószínűleg itt rontottam el: nem vettem elég vízálló szemhéjtust, és nem töltettem hektoliteres szilikont a bögyömbe. Ezért vagyok egyedül.
„Engedd el!” – mantrázták, mintha nem ők, hanem én görcsölnék rá a pasifogásra. Hát beszarás. Ez az engedd el azt jelenti, hogy ne is akard, hogy szeressenek. Maradj inkább egy IKEA-bútor: összeszerelve jól mutatsz, de senki nem alszik veled.
„Ha készen állsz, majd jön.” Aha. Ja. Mikor áll készen az ember lánya? Amikor már felöltözve áll az ajtóban három éve, kabátban, kulccsal a kezében? És ha akkor sem jön senki, maximum a pizzafutár, de ő is csak a borravalót várva?
Az „idő mindent megold” tanács - valljuk be - zseniális. De hát igaz, hiszen ha elég sokáig várok, 80 évesen már tényleg nem kell aggódnom, hogy megcsalnak, mert a férjem is inkább a vérnyomáscsökkentőjével lesz elfoglalva. Sőt, legfeljebb azon vitatkozunk majd, hogy a járókeret színe passzol-e a nappali függönyéhez.
Aztán ott van az igazi, a végső döfés: „túl nagyok az elvárásaid, tedd lejjebb a lécet”. Magyarra fordítva: fogadd el, hogy ha valakinek még van pulzusa és nem a rendőrségi körözési listán szerepel a neve, és nem most szabadult a szegedi Csillagból. Az már potenciális férjanyag.
Összességében tehát ezek a szinglitanácsok annyira hasznosak, mint egy szúnyogriasztó a Déli-sarkon. De legalább megtanulod, hogy a boldogság titka egyszerű: mágnes, szatyor, és nulla önbecsülés. A többi meg majd jön magától – vagy ha nem, akkor marad a postás. Végül is ő legalább rendszeresen bekopog.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése