Krokodilkönnyek országa
Van egy ország, ahol nyolc halott magyar hírét nem csend és gyász, hanem kommentcunamiban fortyogó gyűlölet fogadja. Ahol az empátia már csak múzeumi darab, és a részvétet is közbeszerzésre kellene kiírni.
Egy kenyai kisgép lezuhant. Nyolc magyar turista – köztük két gyerek – nem tér haza többé.
És mit mond a magyar közbeszéd?
Nem azt, hogy „szörnyű, mi történt”, nem azt, hogy „részvét a családoknak”.
Hanem:
„Minek mentek oda.”
„Úgy kell nekik.”
„Ne az adófizetők pénzén hozzák haza.”
„Volt köztük fideszes?”
Micsoda ország ez, ahol a halálhírből is politikai térkép lesz?
Ahol a gyűlölet olyan mélyre ivódott, hogy már nem tud különbséget tenni élet és propaganda között?
Ahol a részvét gyanús, a könyörület gúny tárgya, és a tragédiát is kommentverseny követi, mintha a pokolba vezető út like-okkal lenne kikövezve?
Ez már nem csak morális válság – ez a lélek eróziója.
Nem a kenyai föld remegett meg, hanem a magyar jellem süllyedt a béka hátsó fertálya alá.
És miközben a net népe krokodilkönnyeket posztol, valahol Afrikában valódi könnyek hullanak.
De hát mit számít?
Itt, a Krokodilkönnyek Országában, mindenki csak addig ember, amíg nem lehet belőle politikát csinálni.
Aztán újra farkas lesz – magyarnak magyar a farkasa.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése