Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 560.

A békecsúcs bilincsei – avagy Ursula, a világmegmentő hős


 

Az Európai Bizottság legújabb béketerve: fogjuk el Putyint, amikor leszáll Budapesten. Ne tárgyaljunk, ne egyezkedjünk – csak csattanjon a bilincs, és jöhet a világbéke, mint egy elfuserált szépségverseny kifutóján.
 
Brüsszel most komolyan úgy képzeli, hogy ha a TEK a reptéren lekapja a cár válláról a táskákat, attól egyszerre kisimul az ukrán front, olvad a GDP, és a német autógyárak újra mosolyogni kezdenek? Kaja Kallas tapsol, Ursula von der Leyen glóriát próbál, a sajtó pedig már írja is: „Európa újra egységes!”?
 
Kár, hogy a valóság nem PowerPoint-prezentáció. Mert a másnapi forgatókönyv valahogy mindig kimarad, azaz mi történik utána? Putyin bilincsben a Gyorskocsi utcai fogdán vagy a szegedi Csillagban a nehézfiúkkal harcol medve helyett, Ursula a CNN-en, Trump meg az Air Force One fedélzetén kortyolja a diadal whiskeyjét – és közben a térképen senki nem veszi észre a felénk tartó atomrakétákat.
 
És mi lenne, ha komolyan vennénk az elmebeteg ötletüket? Letartóztatnánk Trumpot is, amiért ő hívta ide Putyint. Aztán jöhetne Tusk, mert túl sokat mosolyog. A Pfizer-díva, mert rossz az aurája. Végül az egész brüsszeli díszszemle mehetne a zártosztályra – saját maguk javaslata alapján. Mondjuk amúgy is odavalók, mert ekkora gátlástalanság már tényleg csak elmekórtani eset lehet.
Mert van az a pont, amikor az ember már nem tudja, hogy ezek most világmegmentők vagy egy európai kabaré statisztái. Egy biztos: ha egyszer tényleg letartóztatnák Putyint, aznap este Európa lakossága kollektíven kezdene imádkozni, hogy legalább a fény megmaradjon a konnektorban, az talán majd ad egy kis meleget.
 
Addig pedig marad a szokásos műsor: Brüsszel magyaráz, Varsó hallgat, Berlin bólint, mi meg nézzük, ahogy a kontinens lassan önmagát tartóztatja le.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...