Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 572.

A Média Megmondta, Tehát Úgy Van


 

A modern ember nem hisz Istenben, nem hisz a politikusokban, nem hisz a tudományban. De hisz a médiában. Mármint abban, amit épp az algoritmus elé sodor.
 
Ha valaki azt írja, hogy a Föld lapos, és a háttérhatalom kávéba keveri a chipet, akkor az úgy is van, mert „az interneten olvastam, Béla, az interneten!”.
 
És az internet nem hazudik. Kivéve, amikor igen. De akkor is jól hazudik.
 
A magyar véleményformálás ma úgy működik, mint egy régi vasárnapi piac: mindenki árul valamit, csak az igazság hiányzik a kínálatból.
 
A kommentmezőkben filozófusok, virológusok és geopolitikai szakértők születnek percenként, mert valaki a „VilágTitkai24” oldalon látta, hogy „ez be van bizonyítva!”
 
Hogy mi? Mindegy. A lényeg, hogy valaki megmondta.
 
És ha valaki próbálja közbevetni, hogy – „de hát nincsenek források…”, a válasz azonnal jön: – „Pont ez a baj! Eltitkolják! Ébresztő!”
 
A bizalom logikája kifordult: minél kevésbé hiteles egy oldal, annál inkább „bátor”, „független”, „nem megvett”.
 
Az újságírás helyét átvette a megosztásgomb-teológia: ha elég sokan hiszik, akkor igaz.
 
Mert a tömeg sosem téved.
(Lásd még: történelem, bármelyik év.)
 
És miközben az emberek háborognak, hogy „a média manipulál”, valójában a manipuláció a média nélkül is működik — önkiszolgáló rendszerben. Az ember már saját magát manipulálja, algoritmus nélkül is.
 
A legszebb mégis az, amikor valaki azt mondja: – „Én már nem hiszek a médiának.”
 
Majd két perc múlva megosztja, hogy „Tegnap láttam, hogy a NASA elismerte, a Nap valójában hideg! Forrás: Egy videó.”
 
A hit tehát él, csak a templom változott: ma már a hírfal az oltár, a megosztás a szertartás, és az igazság nem a tényekben, hanem a kommentek számában lakik.
 
És ha valaki meg meri kérdezni, hogy „bizonyíték?”, a válasz mindig ugyanaz:
– „Nem kell bizonyíték. Én érzem, hogy igaz.”

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...