A béke öt árnyalata
Putyin hátradől, teázik, és elégedetten figyeli, ahogy a világszínpadon újra őt hívják főszerepre. Három és fél év háború után megtanulta: ha elég sokáig lövöldözöl, előbb-utóbb valaki megkér, hogy ülj le. Most éppen az Egyesült Államok.
Trump boldog, mint gyerek a sajtótájékoztatón. Ő az egyetlen, aki úgy tudja kimutatni az erejét, hogy közben nem kell semmit felrobbantania – elég, ha mindenkit maga köré ültet, és mosolyogva kijelenti: „I made peace great again.”
A dollár erősödik, a közönség tapsol, és még csak nem is kellett falat építenie.
Brüsszel közben tajtékzik. Megint kihagyták őket abból, amiről a kontinens szól. A béke, az energia, a diplomácia — mind ott zajlik valahol, de nem az Európai Parlament folyosóin. Ott csak a kávéfőző zúg. Az Unió most tényleg egységes: mindenki egyformán dühös.
Zelenszkij szomorúan nézi a térképet. Kijev nélkül próbálnak békét kötni, mintha esküvőt a vőlegény nélkül vezényelnék le. Papíron minden szép, de valahogy mégis rossz érzése van: mintha ő lenne az az étel, amit a vacsorán megesznek, nem pedig az, akihez szólnak a pohárköszöntők.
És végül Orbán, aki mosolyog. A béke fővárosa most Budapest – legalábbis addig, amíg a kamerák forognak. Minden út ide vezet, a díszvendégek itt szállnak meg, a világ megint Magyarországra figyel. Ő pedig hátradől, és tudja: amíg nálunk tárgyalnak, addig senki sem tud megkerülni minket – legfeljebb kikerülni, de azt meg minek.
(Zárókép: öt politikus egy asztalnál, mindegyik elégedett – csak a világ néz értetlenül, hogy akkor most ki is nyerte meg ezt a békét.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése