Agymenés 561.

A Liberális Gyermek Nevelése – avagy hogyan szeretjük meg a szörnyeteget, ha a mi oldalunkon áll

 

 

 

Van egy gyerek. A liberalizmus gyermeke.

 

Nem rosszindulatú – csak szentül hisz abban, hogy az erkölcs relatív, a bűn pedig „rendszerszintű probléma”. Ő nem ítélkezik. Csak ha te másképp gondolkodsz.

 

Ha egy jobboldali politikus hibázik, akkor a rendszer rothadt.

Ha egy baloldali bűnöző, esetleg p*dof*l – akkor az áldozat a társadalom, meg a nehéz gyerekkor.

 

Kettős mérce? Dehogy. Csak „összetett morális értelmezés”.

 

A relativizmus, mint szentírás

 

A liberális gyermeknek minden bűnre van magyarázata, csak a felelősségre nincs.

A p*dof*lia? „Társadalmi stigma.”

A molesztálás? „Kulturális kontextus.”

A gyerekek sírása? „Szomorú, de ne ítélkezzünk.”

 

Ezek azok a mondatok, amelyekkel felmentik a „művészi szabadság” álarca mögé bújó torz lelkeket.

 

Hiszen ha valaki a haladó oldalról jön, az nem bűnös — csak „félreértett”.

Az erkölcs szelektív bekapcsolása

 

Ha a gonosz „a mi emberünk”, akkor pszichológia, szociológia, és érzékenyítő tréning is akad a védelmére.

 

Ha viszont valaki a „másik oldalról” követ el hibát – akkor nincs árnyalat, nincs mentség, csak ordító szlogenek és morális lincshangulat.

 

A különbség csak annyi: ki írja a narratívát.

 

A liberális gyermek nem a bűnt gyűlöli, hanem a bűnöst – válogatottan.

És ha az épp a kedvenc zenésze, írója vagy politikai idoljának köreiből való,

akkor hirtelen előkerül a „megértés” és a „szeretet kultúrája”.

 

A szivárvány árnyékában

 

Ő az, aki hangosan hirdeti az empátiát, de csak a saját buborékán belül.

 

Aki sír a tolerancia nevében, miközben kirekeszti azokat, akik más szót mernek kimondani.

 

Aki megbocsát a szörnyetegnek, de gyűlöli az embert, aki kimondja: ez igenis gonoszság.

 

A szivárványos zászló alatt nincs helye feketének és fehérnek – ott minden szürke, minden elkenve, minden „megérthető”.

 

Csak a gyerekek könnye nem illik bele a progresszív palettába.

 

A végső csavar

 

És amikor egy elítélt p*dof*lról kiderül, hogy „haladó gondolkodású művész”,

a liberális gyermek csendben marad.

 

Nem posztol, nem háborog, nem gyújt gyertyát.

 

Csak újraoszt egy cikket az elfogadásról, majd elmegy koncertre a „félreértett lélek” tiszteletére.

 

Aztán, ha másnap valakit a jobboldalon gyanúsítanak, már színpadon áll és ordít.

Mert ott újra működik az erkölcs — részidőben, politikai alapon.