Ne becsüljük le Magyar Péterék teljesítményét. Tényleg sokan voltak — legalábbis az ő fizikai törvényeik szerint. A Tisza-mozgalom mára nem politikai erő, hanem egy spirituális jelenség, ahol a racionalitásnak már csak annyi szerepe maradt, mint egy sámándobon a szögmérőnek.
A MANöken, a Mozgalom Apostola, immár felette áll fizikának, matematikának és minden földi tudománynak. Az ő világában fele akkora területen háromszor annyi ember fér el, mint máshol. A Hősök terén, ahol a valóságban legfeljebb 40 ezren préselődnek össze, ott szerinte 300 ezren voltak — valószínűleg egymás vállán állva, lépcsőzetesen a felhőkig. A szektatagok pedig áhítattal bólogattak, mert náluk a gravitáció is politikai vélemény kérdése.
A Tisza így már nem párt, hanem liturgia: van benne hit, prófécia és misztikus számítás — a hatványozott önámítás képlete. A próféta fáradhatatlan, minden mondatában kicsit megváltja a világot, kicsit pedig megsértődik, ha valaki elfelejt tapsolni a csodához.
És most hadd szóljak azokhoz, akik már unják a Fideszt, akik mindig valami ellen és nem valamiért szavaznak, de azért még nem érzik úgy, hogy ideje lenne csatlakozni egy politikai zarándoklatra, ahol a józan ész a fő áldozat.
Őket kérem szépen, hogy képzeljék el: sürgős műtétre várnak. Az ajtón belép valaki, széles mosollyal, szikével a kezében, és így szól:
„Nem vagyok orvos. Nem is tanultam annak. De hiszek a változásban, és érzem, hogy bennem van a gyógyítás ereje!”
A műtőben csend. A beteg verejtékezik. A háttérben kórus zengi: „Új ország születik!”
És miközben a „doktor úr” a hit erejével próbálja kicserélni a valóságot, csak egy kérdés marad: Hagynák, hogy megoperálja önt vagy bármelyik szerettét?
Vagy inkább megvárnák azt az orvost, aki legalább tudja, melyik a szike éles vége? 
Megjegyzések
Megjegyzés küldése