Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 531.

Az igazi érettség – magyar módra


 

Az igazi érettség az, ha csendben maradsz, mosolyogsz, hátat fordítasz és tovább mész. Legalábbis ezt szokták mondani a bölcs idézetek, általában egy rózsaszín háttér elé photoshopolt naplementével. Mert ahol a tudatlanság beszél, az intelligencia hallgat – és csendben keresi a legközelebbi kijáratot.
 
De valljuk be, ez Magyarországon már nem érettség, hanem konkrét életmentő technika. Ha valaki a buszon előadja, hogy a Föld lapos, a benzin vízből is előállítható, és a nagymama Facebookról gyógyította meg a daganatát szódabikarbónával, akkor az igazi bölcsesség tényleg az, ha csak mosolyogsz, mintha most kaptál volna SMS-ben hírt a lottó ötösről. Aztán csendben elsétálsz – még mielőtt a beszélgetés úgy alakulna, hogy te leszel a „hazaáruló”, „libsi”, „bérkommentelő”, „sorosista reptilián” vagy mindez egyszerre.
 
Az érettség itt nem bizonyítvány, hanem túlélési stratégia. Ezért az új közéleti etikett három szabálya a következő:
 
Mosolyogj – mert ha nem mosolyogsz, azt hiszik, provokálsz.
 
Hallgass – mert ha megszólalsz, öt percen belül tényellenőr leszel egy kocsmai szócsatában.
 
Fordíts hátat – mert ha szemtől szembe maradsz, nagy eséllyel rád olvassák, hogy „te biztos nem itt élsz, különben tudnád”.
 
A modern intelligens ember így közlekedik a világban: mosolyog, miközben a metrón a szomszédja a telefonba ordítja, hogy az unokatesója pontosan tudja, mikor lesz világvége. Hallgat, amikor a szomszéd néni a kukánál meséli, hogy a kormányt minden este személyesen tájékoztatja a Szentlélek. És hátat fordít, amikor a közösségi médiában valaki tíz perc alatt bizonyítja be, hogy ő már régóta személyes jóbarátja Putyinnak, Trumpnak és Nostradamusnak. Is.
 
Az igazi érettség tehát nem más, mint egyfajta nemzeti sport: ki tudja tovább megőrizni a méltóságát a tudatlanság gőzölgő pezsgőfürdőjében? Aki mosolyogva kibírja, az nemcsak érett, hanem olimpiai bajnok is.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...
Megjegyzés küldése
További információk