Választási év
A választási év nem egyszerűen csak eljön. Rárúgja az ajtót az országra, leveszi a cipőjét, felteszi a lábát az asztalra, és közli, hogy mostantól minden beszélgetés politikai.
A családi ebédek ilyenkor különösen veszélyesek. A húsleves elfogyasztása még békésen indul, de a második kanál után valaki kimondja, hogy „bezzeg régen”, és ezzel megindul a lavina. A nagybácsi hirtelen alkotmányjogász lesz, az unokatestvér geopolitikai elemző, a nagymama pedig pontosan tudja, ki kinek az embere. A rántott hús kihűl, a hangulat felforr.
Az ország kollektív idegrendszere felkapcsolt reflektorral működik. Minden plakát provokáció, minden hír támadás, minden hallgatás gyanús. Ha köszönsz a szomszédnak, politikai állásfoglalás. Ha nem köszönsz, az is. A kutya is gyanús, mert nem ugat arra, akire kellene, viszont csahol, amikor nem lenne szabad.
A hergelés csúcsra jár. Olyan tempóban pörög, hogy már önjáró. Senki nem tudja pontosan, ki kezdte, de mindenki biztos benne, hogy a másik. A közösségi média pedig derekasan végzi a munkáját: egy kattintás, és máris ellenség lett a gyerekkori barátból, akivel tegnap még sört ittál a sarki csehóban.
A választási év végére az ország fáradt, rekedt és megsértődött. Mindenki győzött, mindenki vesztett, és senki nem emlékszik, miről is volt szó eredetileg. Csak arra, hogy legközelebb majd jobban figyelünk.
Nem fogunk.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése