Megérkezett!A Hó! Nem akármilyen hó, hanem A HÓ. Az, amit közel tíz éve kommentekben idéznek meg, mint valami időjárási messiást. „Bezzeg régen volt tél!” – és tessék, lett. Fehér. Fotózható. Filterbarát. Aztán eltelik egy kávényi idő, és hirtelen mindenki közútkezelési szakértővé válik.
„EZ ÍGY ELFOGADHATATLAN.”
„HOL A TAKARÍTÁS?”
„MELLÉKUTCÁBAN ÁLL A HÓ.”
Mintha a hó nem természeti jelenség lenne, hanem egy rosszul célzott hírlevél: kiküldték mindenkinek, pedig sokan nem pipálták be, hogy kérik. Sőt, kifejezetten leiratkoztak volna róla, ha lehet.
A vágyott forgatókönyv nagyjából így néz ki: essen a hó, de kizárólag mezőkre, karácsonyi képeslapokra és mások Instagramjára. Ne essen útra, járdára, cipőre, autóra, kabátra, vagy bármire, ami a fizikai világ része. A hó maradjon esztétikai élmény, lehetőleg digitális, amiről szép Insta fotók és TikTok videók készülhetnek.
És akkor jön az elkerülhetetlen kérdés: „Hol vannak a hómunkások? Miért nem takarítják?”
Mintha a magyar állam egy titkos hóügyeleti dimenziót működtetne, ahol évekig konzervált hókotrók alszanak kapszulákban. Vész esetén megszólal a sziréna, kinyílik a hegy gyomra, és előgurulnak a gépek, bennük kipihent, motivált hótakarítók, akik évek óta csak erre a pillanatra vártak.
„Végre! Hajnali négy! Fagy! Só! Ezért születtem!”
Sokan tényleg úgy képzelik, hogy létezik egy szakma, ami tíz éven át teljesen feleslege, de ha, HA!!!! véletlenül esik egy kis hó, akkor teljes létszámban, mosolyogva, azonnal bevethető. Mint egy színházi statiszta, aki egész évben a szekrényben ül, hátha egyszer hóesés lesz.
Pedig a hó nem meghibásodás. Nem rendszerhiba. Nem ügyfélszolgálati panasz.
Csak hó. Ami – minden felháborodás ellenére – makacsul ott marad. A mellékutcában is.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése