Agymenés 713.

 A nagy eszmei átszínezés - avagy amikor a gárdamellény kifordul és szeretetország lesz belőle

 

 

Volt idő, nem is olyan régen, amikor ezek az emberek még ordítottak. Nem metaforikusan, hanem rendesen. Torkuk szakadtából, bakancsban, mellényben, zászlóval, gyűlölettel és haraggal. Akkor még nagyon tudták, kik ők. Vad nemzetiek voltak, legalábbis annak mondták magukat, ők, az antiszemiták, rasszisták, világmagyarázók. A „mi” és az „ők” közé akkora falat húztak, hogy Kínában is tapsoltak volna hozzá.

 

Aztán telt-múlt az idő, a Jobbik elfogyott, mint a sör a felvonulás végén, és jött a nagy kérdés: most akkor kik is vagyunk mi tulajdonképpen?

 

Logikusan jöhetett volna a Mi Hazánk. Ugyanaz a hang, ugyanaz a díszlet, csak frissebb plakát és kulturáltabb a hangnem. De nem. Valami egészen más történt. A bakancsos múlt hirtelen lepattant róluk, mint rosszul felvasalt múltbéli tetoválás, és ezek az emberek egy emberként felsorakoztak a szeretetországnak hazudott MLM szekta mögé.

 

Igen, a szeretetországos MLM mögé. Az ex-NER-es mögé. A komcsi ősökkel, komcsi reflexekkel, komcsi tempóval operáló mögé.

 

Mintha valaki egy ideológiai turmixgépbe dobta volna a hungarizmust, ráadásként egy kis Kádár-nosztalgiát, némi sértettséget, majd rányomta volna a „REMÉNY” gombot.

 

És működött.

 

Tegnap még „hazaáruló bolsevik” volt mindenki, aki balra nézett. Ma már „progresszív hazafi”, aki ugyanarra néz, csak más zászló alatt. Az antiszemita felhang eltűnt, helyette lett rendszerkritika. A rasszizmus átalakult „strukturális problémává”. A gárdamellényből kabát lett, alá pedig bekerült a szeretet. Legalábbis szóban. És a drágán megvásárolt MLM-es cuccok kandikálnak ki a zsebből. Ja és persze a b***izást is felváltotta a büszke szivárvány.

 

A legszebb az egészben, hogy ők maguk sem érzik az ellentmondást. Olyan természetességgel váltanak identitást, mint más az időjárás-alkalmazást. Ha szóba kerül a múlt, az vagy nem volt, vagy félreértés volt, vagy „akkor még más idők jártak”. A lényeg, hogy most már jó oldalon állnak. Mindig is ott álltak. Csak a térkép volt rossz, ezért kicsit eltévedtek a jobb és a bal, a nemzeti és a sokszínű között.

 

Ez nem politikai pálfordulás. Ez mentális parkour.

 

Ugrás egyik végletből a másikba, közben egy pillanatra sem földet érve.

És amikor valaki megkérdezi, hogy "te figyelj, nem furcsa ez egy kicsit?", akkor jön a válasz, szemrebbenés nélkül, miszerint "Nem. Fejlődtem".

 

Fejlődtek.

 

Csak az iránytű maradt ugyanaz: mindig oda állni, ahol a legerősebben lehet ordítani.