Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 729.

 


Volt idő, amikor a magyar politikát még emberek csinálták. Hibáztak, tévedtek, néha hazudtak is, de legalább volt bennük annyi ambíció, hogy mondatokban gondolkodjanak. Ma már ez túlzás lenne. Ma a gondolat felesleges luxus, mint a szmoking a disznóvágáson.
 
A képen nem politikusok vannak, hanem politikai hangulatjelek. A középső ujj nem gesztus, hanem teljes életmű. Ez az új ideológia: semmit nem tudunk, semmit nem akarunk, de nagyon határozottan mutatjuk. A tartalom ott végződik, ahol az ujj kezdődik.
 
Ezek nem vitáznak, nem érvelnek, nem képviselnek. Ezek mutogatnak. Mint az óvodában, amikor a gyerek nem tudja elmondani, mi a baja, ezért inkább nyálasan vigyorogva bemutat. Csak itt közpénzből történik, HD-felbontásban.
 
A nagy elődök még könyveket írtak. Ezek már csak kéztartást gyakorolnak, mert olvasni snassz a TikTok és Instagram világában. Elég a parasztoknak egy ujj is. Amazok történelmet akartak formálni, emezek algoritmust. A politikai örökségből maradt egy gesztus, amit már az ősember is ismert, amikor elfogyott a botja és a szókincse.
 
Ez nem lázadás, nem bátorság, nem rendszerkritika. Ez a szellemi kifulladás látványos beismerése. Amikor már nincs gondolat, jön az ujj. Amikor nincs mondanivaló, jön a póz. Amikor nincs ember, marad a reflex.
 
A magyar politika hosszú utat tett meg a beszédektől a bekiabálásig. A programoktól a kéztornáig. A középső ujj lett a végállomás, ahol a gondolat leszállt, és többé nem szállt fel.
 
Ez már nem közélet. Ez egy rosszul sikerült kézműves foglalkozás, ahol mindenki ugyanazt az egy dolgot tudja megformázni. És azt is büszkén mutogatja, mintha teljesítmény lenne.
A nagy elődök forognak a sírjukban. Ezek meg csak állnak, és mutatnak.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...
Megjegyzés küldése
További információk