Vannak emberek, akik büszkén jelentik ki: ők a patás ördögre is leszavaznának, ha az segítene megbuktatni a mostani rendszert. Mondják ezt emelt fővel, morális felsőbbrendűséggel, mintha egy filozófiai értekezés végére értek volna.
Pedig valójában csak egy mondatnyi fáradtság ez. Szellemi kifáradás, politikai rövidzárlat.
Mert ez a kijelentés nem lázadás. Ez feladás.
A „mindegy, csak bukjon” logika ugyanis nem állítás, hanem menekülés. A világ leegyszerűsítése két gombra: piros és nem-piros. Jó és nem-jó. Mi és az ördög, de az ördög most kivételesen jó lesz, mert velünk van. Ideiglenesen. Állítólag.
Az ilyen ember számára a politika nem közösségi döntés, hanem dühkezelési gyakorlat. Nem azt kérdezi, mit hoz létre a választása, hanem azt, kit üt vele. Nem jövőt akar, csak elégtételt. És amikor ezt erkölcsi bátorságnak nevezi, ott már nem a rendszerrel van baj, hanem az iránytűvel.
És itt jön a kényelmetlen kérdés: vajon mit értenek ezek az emberek a világból? Tényleg azt hiszik, hogy a hatalom nem számít, csak az, hogy ki gyakorolja? Hogy az eszköz nem alakítja a célt? Hogy lehet rombolásból rendet építeni, ürességből tartalmat, gyűlöletből kormányzást?
A patás ördög metafora ugyanis nem költői túlzás. Hanem vallomás. Beismerése annak, hogy már nem számít a minőség, az alkalmasság, a következmény. Csak az, hogy „ne ezek”. És ha közben jön valami rosszabb, az majd… Nos, az úgyis később derül ki. Mint mindig.
És akkor a végén ott a másik kérdés, amit ritkán tesznek fel: miért alanyi jog a szavazati jog? Tényleg az? Vagy inkább felelősség? Olyan döntési lehetőség, amelyhez nem elég az indulat, nem elég a sértettség, nem elég az, hogy „nekem elegem van”.
Mert ha a szavazás pusztán dühkifejezés, akkor nem demokrácia, hanem kollektív hiszti. Ha pedig bárkire szavazni lehet, következmény nélkül, akkor a választás nem jog, hanem veszélyes játék éles eszközökkel.
A patás ördögre szavazók nem lázadók. Ők azok, akik már nem hisznek abban, hogy a világ jobb is lehetne. Csak abban bíznak, azt akarják, hogy más legyen. És ez a különbség az ellenállás és az önfeladás között.
A rendszer bukása önmagában nem cél. Csak azok számára az, akik nem tudják, mi jöhet utána
Megjegyzések
Megjegyzés küldése