Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 760.

 

Napi nyelvtannáci különkiadás - Az igekötő, amely külön költözött

 

  
Van az a pillanat, amikor az ember békésen megnyitja a közösségi oldalt, kávéval a kezében, reménykedve, hogy ma csak macskák és lángosok jönnek szembe.
 
Aztán ott áll előtte: meg csináltam, el fogok menni, le írta, ki kapcsoltam.
 
És a kávé halkan sírni kezd a bögrében. Mert az igekötő, az nem dísz, nem mozgó dekoráció, nem ideiglenes albérlő az ige mellett.
 
Az igekötő olyan, mint egy házastárs egy húszéves házasságban. Összenőttek. Együtt járnak vásárolni. Együtt nyitják ki a befőttesüveget. Ha ott vannak egymás mellett, egybeírjuk őket: megcsináltam, leírtam, kikapcsoltam.
 
Kézen fogva. Egy szó. Boldog.
 
De jön a mondat, amelyben az ige elindul világgá: Meg fogom csinálni./ Le akarom írni./ Ki tudnád kapcsolni?
 
Ilyenkor az igekötő nem eltűnik, csak átmegy az utca túloldalára, és onnan integet. Tudja, hogy még együtt vannak, csak most a mondatszerkezet hozott közéjük egy kis teret. 
 
Konstruktív különélés.
 
És itt kezdődik a nemzeti sport. A magyar ember ugyanis úgy bánik az igekötővel, mint egy svájci bicskával. Hol egybe csukja. Hol szétnyitja. Hol elteszi a zsebébe. Hol feldobja a levegőbe, hadd essen, ahogy akar: meg-csináltam, le kapcsoltam, elkezdtem írni, de nem be fejeztem
 
A kötőjel is belép a képbe, mint egy rokon, akit senki sem hívott, de hozott pogácsát. És amikor valaki szól, óvatosan, fehér zászlóval: „Figyelj, azt hiszem, ezt egybe…”
 
A válasz: „ÉRTED TE, MIT AKARTAM MONDANI.”
 
Igen. A magyar nyelv nem homályos költészet, hanem precíziós szerszámkészlet.
Ha azt írod: "feladta", nem ugyanaz, mint a "fel adta".
 
Az egyik beismerés. A másik egy mozgássérült csomagküldő szolgálat.
 
És ott vannak a haladók. Ők mindent egybeírnak vagy mindent mással írnak egybe, mint kelle. Valami rémlik még nekik a suliból, de a "be,ki,le,fel,meg,el,át,rá,ide,oda,szét,össze,vissza" kimaradt: megfogom csinálni, lekell menni, kikell venni.
 
Ez már nem helyesírás. Ez sprintverseny. 
 
Az igekötők lihegnek, kapaszkodnak az igébe, mint túlterhelt utasok a villamoson csúcsidőben. Pedig a szabály nem gonosz. Nem akar ártani. Csak annyit kér: ha együtt állunk, egybe kell írni, míg ha szétválaszt minket valami, külön.
Ennyi.
 
Nem kell filozófiai iskola. Nem kell nyelvészeti Woodstock. Csak egy kis figyelem.
Egy pillantás a mondatra. Egy belső hang, amely halkan súgja: „Most együtt vagytok, vagy épp külön éltek?”
 
És amikor legközelebb leírod: megcsináltam, valahol egy igekötő elégedetten bólint. Egy ige pedig megigazítja a kabátját. És a kávé is megmenekül. Mert nem köpöm éppen a képernyőre.☕📘✍️

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...