Agymenés 761.

 

Napi nyelvtannáci újabb fejezete - a j és az ly párharca

 

 

 

 

Van egy pont az ember életében, amikor már nem kérdez, csak néz maga elé.

És ott áll előtte: fojtatjuk, hejzet, mijen, súj.

 

És valahol egy nyelvtankönyv becsukja önmagát. A magyar nyelv ugyanis kitalált két betűt, amelyek ugyanúgy hangzanak, csak éppen kicsit másképp élnek. Olyanok, mint két ikertestvér, akik gyerekkorukban eldöntötték, hogy egyikük operaénekes lesz, a másik pedig könyvelő. Kívülről egyformák, de belül teljesen más világ.

 

A j modern, sportos, rugalmas. Bárhová odafér.

 

Az ly viszont arisztokrata. Örökölt birtokai vannak. Családfája pergamenen. Nem költözik csak úgy. Ott él, ahol évszázadok óta.

 

És a magyar ember ott áll köztük, mint egy rosszul felkészült párterapeuta: „Na jó… írjuk j-vel… biztos.”

 

Vagy: „Ez fontos szó. Kell bele egy ly. Az olyan… komoly.”

 

És megszületik: muszály, hej, folytassuk helyett fojtatjuk, olyan helyett ojan.

A nyelvészet ekkor teát főz magának, és bánatosan kinéz az ablakon. Mert a szabály nem romantikus, nem ideológiai, nem érzésalapú.

 

A szabály annyi, hogy a legtöbb helyen j van, míg az ly egy szűk körű, öröklött klub, ahová nem lehet csak úgy belépni. Az ly nem startup.

 

Vannak klasszikus lakói: lyuk, folyó, hely, lyukas, folytat, olyan. Ők ott laknak, lakcímkártyával.

 

Aztán ott vannak a j-sek, akik mindenhol máshol megjelennek: vaj, hajó, rajzol, ujj.

 

És amikor valaki megkérdezi: „De honnan tudjam??” A válasz az, amitől a diákok kollektíven felsóhajtanak: „Meg kell tanulni.”

 

Csend. Ez az a mondat, amely után a magyar diák újraértékeli az életét.

Persze vannak kapaszkodók, szócsaládok, rokonok:

Ha hely, akkor helyes, helyben, helyzet.

Ha folyó, akkor folyik, folyton, folyás.

 

Az ly szeret családi vállalkozásban működni. A magyar ember viszont nem adja fel. Kísérletezik, cserélget, bepróbálja.

 

És amikor valaki óvatosan odaszól: „Ez ly…”, a válasz: „Mindegy, ugyanúgy ejtjük.”

Igen. Csak nem ugyanúgy írjuk. A helyesírás ugyanis nem karaoke. Ez maga a kotta. És a kotta nem azért van, hogy szép legyen, hanem azért, hogy ugyanazt a dalt játsszuk.

 

Úgyhogy legközelebb, amikor leírod, hogy muszály, állj meg, vegyél egy levegőt. És gondolj arra a kis arisztokratára, az ly-ra, aki nem minden szóba hajlandó beköltözni. Meg a sportos j-re, aki viszont már rég lefutotta a kört.

 

És valahol, egy vonalas füzet mélyén, egy tanító néni elégedetten bólint. Piros tollal kezében.