Az erkölcsi karaoke-est 
Van az a népszerű társasjáték, ahol nem kell gondolkodni, csak jó hangosan ugyanazt énekelni. A dallamot már nem is hallja senki, a szöveget rég elfelejtették, de a refrén kötelező. Aki hamisan énekel, az nem egyszerűen ügyetlen, hanem gyanús elem.
Amint egy ügy megkapja a „Szent és Megkérdőjelezhetetlen” matricát, a közösség kollektíven átáll zenegépre. Az érvek kimennek cigizni, a kételyek szabadságra mennek, a gondolkodás pedig ideiglenesen technikai okok miatt nem elérhető.
A szabályrendszer egyszerű, mint egy gyerekdal:
– Együtt tapsolsz: rendes ember vagy.
– Rossz ütemben tapsolsz: furcsa vagy.
– Megkérdezed, miért tapsolunk: veszélyes.
– Leülsz és nem tapsolsz: áruló.
Itt senki nem agresszív. Csak lelkes. A szavak nem ütnek, csak nevelnek. A kiabálás nem fenyeget, csak értéket közvetít. A kirekesztés nem büntetés, hanem erkölcsi higiénia.
A legszebb, hogy minden résztvevő makulátlannak érzi magát. Hiszen nem ő ordít, hanem az ügy beszél rajta keresztül. Nem ő sért, hanem az igazság csap arcul. Nem ő gondolkodik helyettünk, hanem végre leveszi rólunk a gondolkodás terhét.
A történelem már rengetegszer kipróbálta ezt a műsort. Mindig telt ház volt. Mindig állva tapsoltak. És mindig maradt utána némi törmelék, amit utólag senki nem vallott magáénak.
A valódi tragédia nem az, hogy emberek elvesztik a józan eszüket, hanem hogy örömmel és önként adják le a ruhatárban. Mert a kórusban éneklés felszabadító.
A saját hang viszont felelősséggel jár. És felelősségre ritkán van ráhangolva a tömeg.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése