Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 756.

 

A család új hierarchiája

 
 

 
 
A modern magyar lakásban csend van. Nem azért, mert béke honol, hanem mert a gyerekek tanultak. Ők már tudják: nevetni csak befelé, nagyon halkan szabad.
A kutya viszont szabad. Ő ugathat, haraphat, az asztalra ugrálhat, idegen ölébe mászhat, és ha véletlenül a vendégnek gyerekkori traumája van a kuvaszokkal, hát… az az ő személyes problémája. A macskának sem jár büntetés, ha kapar, karmol, harap.
 
– Jaj, ne szólj rá, érzékeny! – suttogja a gazda, miközben a gyereket fél órája pszichológiai hadviseléssel tartja sakkban.
 
A gyerek felelősségteljes állampolgár: nem hangoskodik, nem hisztizik, nem létezik. A kutya viszont családtag. Sőt: főcsaládtag.
 
A kutya érzelmei fontosak. A kutya határait tiszteletben kell tartani. A kutyát nem lehet csak úgy „kitenni az udvarra”, mert az trauma. A gyereket viszont igen. Legalábbis verbálisan.
 
A kutya beteg? Telefon haza, szabi, könnyek, Facebook-poszt, szívecske.
A gyerek beteg? – Jaj, ne dramatizálj, nekem is fájt gyerekkoromban.
 
A kutya projekt. A kutya identitás. A kutya insta-kompatibilis. A gyerek viszont beszél, kérdez, fejlődik, és időnként kritikát fogalmaz meg – ami köztudottan toxikus.
 
A kutya feltétel nélkül szeret. Mert nem tudja, mi az a feltétel. A gyerek viszont emlékezik. 
 
Így lett a lakásban rend: felül a kutya, alatta a felnőtt, legalul a gyerek – aki legalább csendben van.
 
És ez a legfontosabb.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...
Megjegyzés küldése
További információk