Agymenés 716.

Úrihuncutság 

 

Próbálom követni a történetet, de ez már nem politika, hanem kortárs tánc: mindenki forog, senki nem tudja, mi volt az előző lépés, és ha rákérdezel, rád szólnak, hogy érzésből nyomasd, ezt úgy kell.

 

Volt egyszer egy ember, aki nem is olyan régen még csillagászati pontossággal jelölte ki a világegyetem közepét. A Nap ott állt stabilan, körülötte keringett minden erkölcs, lojalitás, családi ebéd és történelmi szükségszerűség. Most ugyanez az ember azt mondja, hogy az elmúlt tizenöt év tulajdonképpen egy kollektív tévedés volt, egy hosszú, rosszul sikerült próbafőzés. A recept rossz, az alapanyag romlott, a szakács pedig csereszabatos. Érdekes módon bár akkor ő maga végig a konyhában állt, sosem főzött.

 

A NER elleni harc élére pedig sikerült olyan vezetőt választani, aki belülről ismeri a rendszert. Olyannyira belülről, hogy ott próbált felfelé haladni, ott tanulta meg, hol kell mosolyogni, hol kell hallgatni, és hol van a lift. A probléma láthatóan nem az elv volt, hanem a magasság. Nem az épület volt túl alacsony, csak az emelet nem jött össze az istennek sem.

 

Közben a kommunikáció egy mesterien megkomponált Schrödinger-párt: egyszerre nem baloldali és nagyon baloldali, attól függően, ki hallgatja, mikor, és van-e róla hangfelvétel. Papíron se bal, se jobb, a gyakorlatban viszont szívdobogva vár egy kőkemény munkáspártot, ami majd egyszer, valamikor, valahol kinő. Mint a gomba. Csak ez ideológiai, és tapsolni kell neki.

 

Ha mégis véletlenül baloldali lenne a dolog, akkor teljesen logikus, hogy a Bokros-csomag nosztalgikus emlékezete újra szalonképes lett, és régi ismerősök magyarázzák, hogy igazából az fájt, ami szükséges volt, és a fájdalom a barátunk, mert attól tudjuk, hogy még élünk. A társadalom meg majd megérti. Mindig megérti. Utólag.

 

És amikor már azt hinnénk, hogy eljutottunk a „le a gazdagokkal” végállomásra, akkor begördül egy többmilliós ajándékautó, mint egy jótékonysági allegória négy keréken. Az elnyomott most már nem kenyeret kap, hanem lóerőt. A forradalom halk dorombolással indul, automata váltóval, bőrülésen.

 

Én tényleg nem értem ezt az egészet. De lehet, hogy a hiba bennem van. 

 

Mikszáth idején ezt még egyszerűen elintézték annyival, hogy úri huncutság. Ma ehhez már stáb, narratíva, podcast, hangfelvétel és egy jól kiválasztott háttérzene kell, természetesen nem megfeledkezve a kellő megvilágításról sem.

 

Talán nem vagyok elég úr hozzá.

Vagy nem elég huncut.

Vagy csak nem tanultam meg időben, hogyan kell egyszerre Nap körül keringeni és forradalmat hirdetni.