A Tisza körüli politikai élővilágban különös együttélési forma figyelhető meg: a Momentum, mint hűséges alga, rátapadt a nagyobb testre, és immár fiókszervezetként lengedezik vele a sodrásban. Parlamentbe nem nagyon járnak, törvényekkel sem zavarják a hétköznapokat, de a közpénz áramlását annál lelkiismeretesebben követik. Fizetés, párttámogatás, frakciópénz, milliárdok.
A demokrácia svédasztala, csak dolgozni nem kötelező.
Most azonban új műfajjal kísérleteznek. A „szeretetország” előszobájában ugyanis óriásplakátokon mutogatnak civilekre és jobboldali újságírókra, mint egy modern kori körözési falon. Nem bűnözők, nem elítéltek, csak nem tetszenek. Egyfajta politikai kirakós játék ez, ahol a célkereszt az egyetlen közös motívum.
És itt merül fel néhány apró, jelentéktelen kérdés.
Például az, hogy mikor döntöttük el: a sajtó nem ellenfél, hanem ellenség? Mikor lett a kritikus kérdésből provokáció, az eltérő véleményből pedig közbiztonsági kockázat? Mert aki országos plakátokon nevez meg embereket, az már nem vitázik, hanem rangsorol. Nem érveket sorol, hanem arcokat listáz.
Ez a módszer nem a meggyőzésről szól, hanem a fegyelmezésről. Üzenete egyszerű: „látunk, számon tartunk, megjegyeztünk”. Nem kell hozzá jogszabály, elég egy nyomdai megrendelés. A tömeg pedig érti a jelzést, mert az ilyen kampány nem gondolkodásra hív, hanem érzelmi azonosulásra. Dühre. Oldalválasztásra.
És van ennek egy különösen kellemetlen mellékhatása. Az indulat nem kérdez vissza. Ha egyszer elindul, nem válogat eszközökben. A politikai fanatizmus nem olvassa el az apróbetűt, csak a főcímet. Azt pedig most óriásplakátra tették ki, jó messziről láthatóan.
Ilyenkor szokás utólag csodálkozni. Hogy „nem erre gondoltunk”. Hogy „nem így értettük”. Hogy „ez csak kampány volt”. Csakhogy a közhangulat nem kampányeszköz, amit választás után vissza lehet csomagolni a raktárba és újabb négy évig altatni. Ami egyszer felszabadult, az kint marad.
Ez nem vita, nem párbeszéd, még csak nem is rossz politika. Ez rossz reflex. És aki erre épít jövőképet, az nem országot tervez, hanem hangulatot. Az pedig ritkán marad meg ott, ahová eredetileg szánták.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése