A nagy magyar autókereskedés: rozsda vs. totálkár
Képzeld el, hogy tizenhat éve ugyanazzal a régi, narancssárga terepjáróval jársz. Kicsit már füstöl, a klíma csak békemenet-üzemmódban fújja a langyos levegőt, a rádió meg beakadt egyetlen adóra, ami teli torokból üvölti, hogy a szomszéd falu el akarja lopni a pótkerekedet. Kényelmetlen? Az. Drága a fenntartása? Nagyon. Ám legalább tudod, hogy ha nehezen is, de elvisz a telekig, és ismered minden nyikorgását.
Ekkor begördül a telepre a "Megváltó" fantázianevű modell.
Kívülről csillog, frissen van polírozva, és olyan agresszív a hűtőmaszkja, hogy a parkolóban álló többi autó ijedtében behúzza a tükrét. De ahogy közelebb lépsz, észreveszed a hibákat.
Az elektronika kiszámíthatatlan. A fedélzeti számítógép percenként mást mond. Egyszer azt írja, "Irány Európa", aztán hirtelen "Vissza a garázsba", majd váratlanul elkezdi rögzíteni a sofőr magánbeszélgetéseit.
A váltó? Egyszerűen brutális. Nem finomhangolták, így recseg, ropog, és ha nem úgy nyomod a gázt, ahogy ő akarja, egyszerűen pofon vág a légzsákkal.
A navigáció enyhén személyiségzavaros. A GPS nem az utat mutatja, hanem folyamatosan a sofőr arcát vetíti a szélvédőre, miközben azt szajkózza: "Én vagyok a legjobb sofőr, akit valaha láttál, te meg örülj, hogy egyáltalán mellém ülhetsz."
Szóval, ott állsz a két kulccsal a kezedben. Az egyik egy kopott, zsíros darab, ami egy olyan autóhoz tartozik, aminek már ismered a korrupciós rozsdafoltjait és a nyikorgó, recsegő mozdulatait. A másik egy villogó, modern kulcskártya, ami egy olyan géphez vezet, melynek a motorja bármikor felrobbanhat, és a fék helyett valószínűleg egy "Ego-boost" gomb van beszerelve.
A végén arra jutsz, hogy lehet, a régi verda már eszi az olajat és néha félrehúz a kormány, nyomja a feneked az ülés, de az új modellnél fennáll a veszély, hogy az első kanyarban nemcsak az árokba visz, hanem közben még a biztonsági övvel is megfojt, csak hogy bebizonyítsa, ő a főnök.
Ha a választás aközött van, hogy egy lassú defekttel gurulsz tovább, vagy beülsz egy olyan sofőr mellé, aki dührohamot kap, ha nem ő választja ki a zenét, és nem a saját képét látja a kijelzőn, szélvédőn, és nem az ő hangja üvölti a navigációból, hogy "szárazon", miközben 180-nal hajt a falnak, nos, akkor inkább maradsz a jól ismert, csattogó dízelnél. Mert ahogy a mondás tartja: roncsot roncsabbra nem cserélünk, pláne nem olyanra, aminek a kormánya mögött egy gőzhengert megszégyenítő ego ül.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése