Van az a pillanat, amikor az ember már nem tudja eldönteni, hogy híreket olvas vagy egy különösen gonosz humorú társadalmi kísérlet jegyzőkönyvét. Mert amit lát, az nem egyszerű rajongás. Az már a személyi kultusz házi kivitelezésű, barkács verziója, ahol a ragasztót mindenki maga hozza.
A kartonpapír itt már nem kartonpapír, hanem bizony ikon lett, hordozható oltárkép, amit nem csak kiragasztanak, hanem felmagasztalnak. Nem kell hozzá rendelet, nem kell hozzá központi utasítás. Elég egy arc, és máris működésbe lép az a régi, jól ismert reflex: hinni benne, követni, védeni, továbbadni. A különbség csak annyi, hogy most nem kötelező. Még.... Most ez a hobbink.
És ott a sor. Nem ideges, nem türelmetlen, hanem fegyelmezett és csendes, mint egy modern kori áhítat. Nem kérdez, nem kételkedik, nem mérlegel. Vár. Egy darab nyomtatott jelenlétre, amihez hozzá lehet kötni az érzést, hogy tartozunk valahova. Mintha a gondolat már túl bonyolult lenne, de a kép még elég egyszerű.
Közben a lelkesedés árucikké válik, mert a kultusz mindig talál magának pénztárcát.
Az ingyen osztott darabok hirtelen „ritka relikviák” lesznek, és a hitnek ára lesz, címkével, feltöltve, megvásárolhatóan. A személyi kultusz itt már nem csak érzelem, hanem termék. Kényelmes, csomagolt, azonnal fogyasztható.
És ami igazán zavarba ejtő: senki nem kényszerít rá. Nem áll mögötte hatalom, ami tapsot követel. A taps magától jön. Az emberek maguk szervezik meg a rajongást, maguk építik fel a piedesztált, és még büszkék is rá, hogy részt vesznek benne. Ez már nem múltidézés. Ez upgrade.
Valahol itt válik igazán groteszkké az egész. Mert a történelemben a személyi kultusz mindig felülről érkezett, nehézkesen, erőszakkal, propagandával. Most viszont alulról nő ki, mint egy túlgondozott növény, amit mindenki locsol, mert jól néz ki a nappaliban.
És közben szépen, csendben eltűnik az, ami valaha a politika lényege volt. A vita. A kérdés. A kétely. Helyette marad a kép, a sor, a vásárlás, és az az érzés, hogy valami nagy dolog részesei vagyunk.
Pedig csak annyi történik, hogy a 21. században sikerült újra feltalálni a személyi kultuszt.
Kényelmesebben, szebben csomagolva, és ami a legszebb: teljesen önként.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése