Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 872.

A Messiás érkezése után 7 nappal – Jelentés a Csodák Minisztériumából 

 
 

 
A történelemkönyvek eddig szerényen bántak a csodákkal. Volt itt-ott vízen járás, kenyérszaporítás, de lássuk be, ezek inkább afféle pilot epizódok voltak. Most viszont megérkeztünk a full release verzióhoz. A Messiás úr ugyanis nem vacakol.
 
Alig telt el egy hét a nagy győzelem óta, és az ország olyan, mint egy frissen újraindított router: minden villog, minden működik, és senki sem érti, hogy eddig miért nem.
 
A Barátság kőolajvezeték például, amely tegnap még egy melankolikus, rozsdás csőként mélázott a térképen, ma már vidáman bugyogtatja az olajat, mint egy túlbuzgó szódásszifon. A javításról korábban azt mondták, hogy komplex és beláthatatlan. Most már inkább csak kész és látható. Eddig néhány dróntámadás végzetes katasztrófa volt, most hirtelen gyorsan elhárítható, apró akadály lett.
 
Zsolti bácsi eltűnt. Nem meghalt, nem elköltözött, egyszerűen megszűnt létezni a kollektív tudatban, mint egy rosszul sikerült Excel-sor, amit végre kitöröltek. A „Ctrl+Z” gomb most nem visszavon, hanem felszabadít. Zsolti bácsit senki nem keresi.
 
Göd levegője pedig, nos, az most már olyan tiszta, hogy még a galambok is kénytelenek napszemüveget hordani. A szennyezés? Ugyan. Csak egy félreértés volt. Egy kis porszem a narratíva fogaskerekei között, amit a Messiás úr egy elegáns csettintéssel kipöccintett.
 
És hát a pénzügyek. Kiderült, hogy amit eddig lopásnak hittünk, az valójában csak kreatív befektetés volt. Nem eltűnt az a bizonyos összeg, csak átalakult, mint egy bűvésztrükkben: most látod, most portfólió. És nem is annyi, hanem kevesebb. A számok is szerényebbek lettek, talán ők is megilletődtek a jelenléttől.
 
A végén még az is kiderül, hogy a legendás cica-homok ügy sem volt több egy túlfújt léggömbnél, amit most lassan, méltósággal ereszt le a valóság.
 
És mi, egyszerű halandók, csak állunk itt, popcornnal a kezünkben, és figyeljük, ahogy a valóság újraírása zajlik. Mert ha ez így megy tovább, hamarosan a gravitáció is opcionális szolgáltatás lesz, és a történelemkönyvek lábjegyzetben kérnek majd elnézést a pontatlanságaikért.
 
A Kész Átverés Show nemhogy elkezdődött. Már a második évadnál tartunk. És a legjobb rész még hátra van.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...