Volt idő, amikor a laborpatkány még tényleg laborpatkány volt. Kis fehér szőrgombóc, aki nem posztolt, nem kommentelt, és pláne nem indult választáson. Aztán valahol félúton a kémcső és a Facebook között a szó kiszabadult, és azóta karriert csinál.
Először jött Kaja Kallas. Ő lett az első nagy közéleti rágcsáló a magyar szóhasználatban. Egyesek szerint már nem is politikus volt, hanem egy gondosan megtervezett kísérlet eredménye: „Mit csinál egy ember, ha túl sok globalista gondolatot kap egyszerre?” – kérdezte a képzeletbeli kutató, majd jegyzetelt.
Aztán a jelenség terjedni kezdett, mint egy rosszul lezárt Petri-csésze. Hamarosan megérkezett Magyar Péter is a képbe, és láss csodát: újabb laborpatkány! Sőt, most már egész kolóniákban gondolkodunk. Globalisták, háttérerők, kísérleti alanyok – mintha a politika hirtelen egy gigantikus biológiaóra lenne, ahol mindenki valakinek a projektje.
A szó szépen fejlődött. Már nem csak egy emberre mondjuk, inkább egy életérzés lett. Egy diagnózis, amit egymásra ragasztunk, mint egy rosszul sikerült címkét:
„Nem értesz velem egyet? Laborpatkány.” „Túl hangosan értesz egyet? Szintén.”
„Gondolkodsz? Gyanúsan laborpatkány.”
És a legszebb az egészben, hogy miközben mindenki más laborpatkány, addig a megszólaló természetesen a főkutató, és még soha, véletlenül sem egy másik labor laborpatkánya. Ő az, aki átlát a rendszeren, aki már régen kilépett a ketrecből, és csak néha néz vissza, hogy megállapítsa: „igen, ti még bent vagytok.”
Közben a kép egyre abszurdabb. A labor már nem is hely, hanem világnézet, a kísérlet nem folyamat, hanem magyarázat mindenre, ami nem tetszik. És a patkány, nos, az lett az új „nem szeretlek, de hosszabban írom le”.
A végén ott állunk egy hatalmas képzeletbeli labor közepén, ahol mindenki mutogat mindenkire:
– Te vagy a kísérlet!
– Nem, te!
– Jó, akkor mindenki!
És valahol egy igazi laborpatkány ül csendben, nézi ezt az egészet, és valószínűleg először életében úgy érzi, hogy ez már neki is túl sok.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése